Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Több jel is arra utal, hogy emberi mulasztás okozhatta a balesetet" - közölte a New York Times a Hableány balesetéről érdeklődő újságírójával a Magyar Turisztikai ügynökség, a cikket pedig a 444 szemlézte. Az amerikai lap szerint viszont ezen kívül más oka is lehetett a balesetnek: két jelentésben is előre figyelmeztettek a veszélyekre, amelyek olyan balesetekhez vezethetnek, mint a május végi Hableány-incidens.

Az egyik ebből egy 2013-as dokumentum - a Budapest Duna menti területeinek fejlesztési tanulmányterve című -, amely szerint amellett, hogy a szállodahajók jelentős hatást gyakorolnak a vízparti területekre jelenlétük terheli a forgalmat a vízen, és igényli az infrastruktúrafejlesztéseket is, mind a vízben, mind a kikötőkben. A másik a 2019. januárjában elkészült Budapesti mobilitási terv 2030, amely szerint "a hivatásforgalmi és turisztikai célú hajózás jobb együttműködésére van szükség". Lényegében tehát a járművek egymás közötti kommunikációjának fejlesztésének szükségessége mellett ágál.

Több nyilatkozó is panaszkodott az amerikai újságnak a megnövekedett hajóforgalom miatt. "Csak idő kérdése, hogy nekünk is egy hasonló tragédiát kelljen bejelentenünk" - mondta Branislav Vajda hajóskapitány, a szerb hajózási szövetség elnöke. Szekeres Dávid, a Gabriella Sailing nevű, hajóskapitányokat képző cég oktatója pedig azt panaszolta, hogy romlott az oktatás színvonala is, amikor 2013-ban egy volt kormánytisztviselő átvette az elméleti képzést végző céget, onnantól szerinte már valós ismeretek helyett csak a vizsgakérdések válaszait magoltatják be a tanulókkal. Miközben a budapesti fővárosi Duna-szakasz eleve kihívásokkal teli: sok a nem jelzett víz alatti akadály, a vízszint pedig 8 métert is változhat időszakosan.

Az Európai Bizottság 2018 áprilisában közölt tanulmánya szerint csak az osztrák-német határon 89 százalékkal nőtt a hajóforgalom 2002-2017 között, ez idő alatt megduplázódott a folyón közlekedő szállodahajók száma is. 2017-ben már 346 ilyen járt a Dunán, összesen 50616 utasnak helyet biztosítva - emlékeztet szemléjében a 444.

A cikkben azt is felvetik, hogy a turizmus az egyik legnyereségesebb szektor, amely kormányközeli emberek - mint Rogán Antal miniszter és Orbán Ráhel - befolyási körébe tartozik. Így a Magyar Turisztikai Ügynökség is, amely a Hableány balesetében részt vevő Viking Sigyn szállodahajó üzemeltetőjével közös cégben tulajdonolja a 70 dunai kikötőt üzemeltető Mahart Passnave céget.