Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kockázatot az jelenti, hogy nem lehet tudni, pontosan milyen sérülések vannak a hajótesten, emelés közben ugyanis bizonyos pontokon a hajótest hajlik, ha pedig éppen ilyen helyen sérült meg, könnyen eltörhet - mondta el szakértő.

Egy másik probléma, hogy amikor megemelik a hajótestet, a folyó a sodrás irányába is elkezdi nyomni. Emiatt szerinte komoly előkészületekre van szükség.

Kitért arra is, a 65 évvel ezelőtti balatoni hajóbaleset műszaki probléma miatt történt. A "Pajtás" hajót ugyanis átalakították, a faszerkezetű árnyékoló helyére fémet építettek, a teli ablakokat ökörszem ablakokra cserélték, és kivették a hajó aljából a betont is. Ezek a változtatások a hajó súlypontját felfelé vitték, ezért amikor szűken, nagyobb tempóval kanyarodott, felborult - ismertette.

A múlt szerdai baleset után még 13 áldozatot keresnek. Többségükről úgy sejtik, hogy a hajótestben lehetnek maradványaik.