A lap birtokába jutott ügyészségi határozat szerint azt az eljárást zárták le, amely tavaly márciusban indult újra. A nyomozást új információk alapján az ügyészség rendelte el, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) kellett lefolytatnia.

Magyarország egyik legnagyobb baromfi-feldolgozójának 2004-es csődje miatt először 2006-ban indult nyomozás, csődbűntett gyanúja miatt, a társaság egyik hitelezőjének feljelentése alapján, ám az eljárást egy évvel később megszüntették.

Ennek folytatását rendelte el a hatóság 2014-ben, mert adatok merültek fel arra vonatkozóan, hogy a cég felszámolása során a Hajdú-Bét árukészletének egy részét kivonták a vagyonból. Bár az adóhivatal az elmúlt egyéves nyomozása során lefoglalta a baromfi-feldolgozó fellelhető könyvelési iratait, valamint tanúkihallgatásokat, és házkutatásokat is tartott, nem tudta megállapítani bűncselekmény elkövetését.

A Hajdú-Bét ügye a tavalyi országgyűlési választások előtti kampányban, 2013 nyarán került elő. Ekkor a kormány úgy döntött, kártalanítják a 2000-es évek elején kisemmizett baromfitenyésztőket, akik a Hajdú-Bét Rt. csődjénél jártak pórul. Az akkori Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közölte: 2-2,2 millió forintos támogatást kaphatnak a gazdák. A VM ezután több mint 230 millió forintot fizetett ki a károsult családok részére - írta a Magyar Nemzet.