Jó hír érkezett a Balatonról

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Balatoni Hajózási Zrt. piaci erőfölényével való feltételezett visszaélését vizsgálta . A vállalkozás az eljárás hatására több, a versenyt élénkítő lépést tett, és további, újszerű intézkedéseket is vállalt. A hivatal - tekintettel a kötelezettségvállalásra - jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki - adta hírül a GVH.
Domokos László, 2018. november 28. szerda, 19:15
Fotó: Napi.hu - Balatonihajozas.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2015 februárjában indított versenyfelügyeleti eljárást a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt.

A cég, amely a balatoni hajózás meghatározó szereplője, a kikötők üzemeltetése mellett személyhajózási szolgáltatásokat is nyújt. A vállalkozásnak a menetrendbe nem illeszkedő kínálata ( séta- és programhajózás) terén vannak versenytársai, melyek a Bahart kikötői szolgáltatásait veszik igénybe.

A Versenyhivatal azt feltételezte, hogy a balatoni közforgalmú kikötői szolgáltatások piacán erőfölényes helyzetű cég a verseny korlátozására alkalmas módon alakította ki a dokkok használati díjait és feltételeit.

A GVH eljárásában részletesen vizsgálta a Bahart magatartását és az érintett piaci viszonyokat. A vállalkozás a versenyhatóság előzetes álláspontjának megismerését követően kötelezettségvállalást ajánlott a felvetődő versenyproblémák orvoslására. E mellett a cég már a 2018-as nyári hajózási szezonban hozott olyan intézkedéseket, amelyek javították a séta- és programhajózás piaci versenyfeltételeit: 10 százalékkal csökkentette a kikötő-használati díjakat, növelte a versenytársak által használható kikötőrészek területét, valamint a számukra biztosított hirdetési felületeket.

A Bahart jövőbeli magatartásának alakítására is tett kötelezettségvállalást, amely magában foglalja többek között a számviteli szétválasztás bevezetését, díjképzési rendszerének reformját és a saját használatú kikötőrészek további csökkentését.

A vállalkozás ellenőrző biztos szakértői felügyelete mellett fogja végrehajtani számviteli és díjképzési rendszerének megújítását az árazási versenyproblémák megelőzése és ellenőrizhetősége érdekében - írta közleményében a GVH.

HOZZÁSZÓLÁSOK