Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Németh Frigyes, a BE vezérigazgatója szerint jelenleg is intenzív tárgyalásokat folytat a két cég a csaknem másfél milliárd forintos tartozás kiegyenlítéséről. A BE egy hete közölte, hogy nem képes tovább finanszírozni a Mal kintlévőségét, amely már az őszi tüzelőanyag-vásárlást, a szállítók kifizetését, és közvetve Ajka energiaellátását is veszélyezteti − ezért a BE július végével beszünteti a szolgáltatást.

Az eredeti tervek szerint az erőmű július 31-én állt volna át egy olyan technikai szolgáltatási szintre, amely mellett a timföldgyár már nem tud termelni, Németh azonban lapunknak később azt mondta, teljes leállásra megegyezés nélkül sem kell számítani, egy minimális szintet ezt követően is biztosít az erőmű (Napi Gazdaság, 2012. augusztus 1.). A szolgáltatást ugyanakkor már július második felében korlátozta a BE, így jelenleg 40-50 százalékos teljesítménnyel működik a normál állapothoz képest.

A BE váratlan lépésének politikai, illetve politikai-gazdasági vonatkozásai is lehetnek, a Demján-csoporthoz tartozó és az Euroinvest Zrt. nevű befektetési cég tulajdonában levő erőmű ugyanis hosszú idő óta vitában áll a kormánnyal. A nézeteltérés lényege, hogy az erőmű kiesett azon energiaszolgáltatók köréből, amelyeknek a zöldenergia-átvételre szolgáló szerződésük volt az állammal. Az átvételi lehetőség megvonása évente több száz millió forint − egyes becslések szerint akár milliárdos − árbevételkiesést jelent az erőműnek, ezért nem lehet kérdéses, hogy minden lehetőséget megragadnak az összeg pótlására.