Magyarországról származó gyorsfagyasztott zöldségtételekben is kimutatták a lisztéria baktériumát - erősítette meg az agrárszektor.hu-nak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) és az Európai Betegségmegelőzései és Járványvédelmi Központ (ECDC) nemrég tett közzé értékelést arról a lisztéria-járványról, amely 2015-től 2018 márciusa között Ausztriában, Dániában, Finnországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban 32 megbetegedést - közöttük hat halálesetet - okozott. A járványért elsősorban a gyorsfagyasztott csemegekukoricát okolják.

A Magyarországot is érintő esetekben eddig az derült ki, hogy a kiszállított tételek közvetlenül lengyelországi továbbfeldolgozókhoz kerültek. A Nébih megerősítette, hogy az EFSA és az ECDC értékelésében szerepelnek Magyarországról származó, lisztériás termékek, de nem nyilatkozott az érintett hazai cég(ek)ről. Ugyanakkor a hivatal szerint egyelőre nem bizonyított, hogy a termékek hol szennyeződtek baktériummal.

Az ügyben folyamatban vannak a további nyomon követési és laborvizsgálatok. Emellett pedig a hivatal a gyorsfagyasztott termékkör vizsgálatára a hazai konzerv- és hűtőipari vállalkozásoknál a közelmúltban célellenőrzéseket is indított.