Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jövőre is folytatódik a cigaretta adójának emelése, ráadásul kétszer is nő a jövedéki adó, először januárban, utána pedig júliusban.

Ezerforintos lépések

Első körben - 2019. januártól - az ezer szálra vetített adó ezer forinttal, 18 200 forintra emelkedik, a minimumszintet előíró adó pedig szintén ezer forinttal, 31 200 forintra emelkedik. Ezt fejeli meg a júliusi adóemelés újabb ezer-ezer forinttal mindkét tételnél.

Egy-egy adóemelés akár 40 forinttal dobhatja meg a dobozonkénti árat, ha azt az gyártók, forgalmazók érvényesítik a trafikokban. Mivel december utolsó hetében a cigaretták kiskereskedelmi ára dobozonként - márkától függően - 1050-1410 forint között szóródott, így jövő nyáron - július után - akár már az 1500 forintos szintet is elérhetik a legdrágább cigaretták.

19-24 százalékos drágulás négy év alatt

Az inflációs kosárban szereplő három cigaretta ára 2018 novemberében 1110-1220 forintba került, ez 5-6 százalékos - mindhárom terméknél egyaránt 60 forintos drágulást jelentett a 2017 novemberi szinthez képest. Ezen belül az idén szeptemberi jövedékiadó-emelés után az érintett cigaretták ára 20-30 forinttal növekedett.

Többéves távlatban sokkal jelentősebb az áremelkedés ment végbe, 2014 novemberéhez viszonyítva ugyanis 19-24 százalékkal, 180-240 forinttal ment feljebb az inflációs kosárban lévő cigik ára.

Az cigaretta adójára vonatkozó uniós szabályokról és limitekről, valamint arról, hogy a magyarországi árak nemzetközi összevetésben hogyan álltak idén ősszel, itt olvashat részletesen.