Hamarosan kiderül, mit tenne a kormány a vasúttal és a Volánokkal

A nyár folyamán elkészül a közösségi közlekedés teljes megújításának stratégiája - nyilatkozta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.
MTI-Eco, 2010. július 3. szombat, 14:03
Fotó:

A nyár folyamán elkészül a közösségi közlekedés teljes megújításának stratégiája - nyilatkozta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára szombaton az MTI-nek a Komárom-Székesfehérvár vasútvonal megnyitásának 150. évfordulója, valamint a személyforgalom vasárnapi újbóli indítása alkalmából rendezett ünnepség után Kisbéren.

Elmondta, hogy a vasútra vonatkozó anyag már szinte teljesnek tekinthető, megfelelő szintű jóváhagyásokra vár, és készül az autóbusz-közlekedésre vonatkozó munkaanyag is. A két alágazati elképzelést össze kell hangolni az egységes közösségi közlekedés megteremtése érdekében.

Völner szerint távlati célként a helyi közlekedés bevonása is fontos az egységes közösségi közlekedés megteremtésébe, de ehhez szükséges az érintett önkormányzatok közreműködése is.

Az államtitkár elmondta, hogy a nyár végére elkészülnek, és várhatóan az ősszel már nyilvánosságra hozhatók a MÁV szerkezeti átalakítására vonatkozó elképzelések. A Volánok esetében pedig el kell dönteni, hogy a tevékenység-kiszervezési hullámot hogyan lehet konszolidálni, az állami szerepet meghatározni.

Az államtitkár úgy nyilatkozott: elégedett lenne, ha a közösségi közlekedés állami finanszírozásának szinten tartása mellett a szolgáltatási színvonalat jelentősebben emelni tudnák.

Az ünnepségen Völner Pál úgy fogalmazott, hogy a vasutat megújítani és nem bezárni kell; az államnak elkötelezettnek kell lenni a vasút iránt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 
rockapu, 2010.07.03 15:09

Miért utazik ma magyarországon 4 millió ember teljesen ingyen?
Ez a világ leggazdagabb államaiban sem lehetséges. Fizessenek a nyugdíjasok is, mert én négy gyerekkel minimálbérből fizetek, addig ők korlátlanul utazgarhatnak mégha az átlag nyugbért is nézzük.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html