Még 2016-ban a 168 óra tanúvallomásokra és lehallgatási jegyzőkönyvekre alapozva számolt be arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint egy uniós pályázati csalási rendszert dolgozott ki Mengyi Roland - akkor még fideszes országgyűlési képviselő - több társával együtt. Akkor a gyanú az volt, hogy 2015-ben pénzért vállalta, hogy megbundáz egy 500 millió forintos európai uniós, szociális szövetkezetek támogatására kiírt pályázatot, amin aztán az őt lefizető két vállalkozónak kellett volna nyernie. Az irányított pályáztatásért cserébe egy "alkotmányos költség" nevű tételt kért magának. A beszélgetéseken, emaileken pedig a nehezebb azonosíthatóság kedvéért Voldemortnak neveztette magát.

A 444 csütörtökön pedig arról számolt be, hogy három év szabadságvesztésre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék a fideszes politikust: költségvetési csalással és befolyással üzérkedéssel vádolták meg, ő volt az ügy hatodrendű vádlottja, és társait is kivétel nélkül elítélte a bíróság.

A vádemelésre és a perre azután kerülhetett sor, hogy az adóhatóság nyomozói megfigyelték Mengyi Rolandot és egész csapatát, így a vállalkozók nem nyerték meg a pályázatot. A megkörnyékezett vállalkozók addigra már fizettek 5 millió forintot a politikusnak, ezért elvárták, hogy a Mengyit is jól ismerő közvetítő, K. Péter Mengyihez fordult, aki oda is adta neki a pénzt, annak átadásnál viszont lecsaptak a NAV emberei.

A portál szerint a bírósági eljárásban "Voldemorték" azzal védekeztek, hogy félreértések sorozatának áldozatai. Mengyi maga azt mondta, hogy nem tudta mi történik, nem kért pénzt és az átadott 5 millió forintról azt hitte, hogy baráti kölcsönként adja, nem pedig a pályázati győzelemért. Az egész K. Péter ötlete volt, míg a volt országgyűlési képviselő csak azért lobbizott a pályázatnál, hogy helyi vállalkozó nyerjen azon.

A bíróság nem fogadta el a védekezésüket, az "alkotmányos költség" (kenőpénz) elvétele és visszaadása szempontjából a bíróság elfogadta a vádiratot, azaz nem hitték el, hogy K. Péter közvetítő saját szakállára kért közvetítői munkadíjat és később Mengyi pedig mindentől teljesen függetlenül 5 millió forintos baráti kölcsönt adott neki - írja a portál.