Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vállalat éves árbevétele 56,6 milliárd forint volt, ami érdemi növekedést jelent a 2010-es 48, illetve a 2009-es 43 milliárdhoz képest. A cég nyereségessége is javult: míg tavalyelőtt még 1,9 milliárd forint volt az adózott eredménye, addig tavaly már 2,9 milliárd volt az adózás utáni profit.

A Közgép március 12-i közgyűlésén döntöttek az osztalékfizetésről. Az iratok többes számban fogalmazva utalnak tulajdonosokra és részvényesekre, az azonban nem derül ki a dokumentumokból, hogy pontosan kikről van szó.

A Fidesz-közeliként emlegetett Közgép az építőipari munkák mellett sikeresen szerepel például a vasúti fejlesztésekre kiírt pályázatokon is. A munkák többségét ugyanakkor konzorciumok tagjaként, tehát más cégekkel összefogva nyeri el.