Januárban, amikor év eleji leltárt tartottak a Wallis Könyves Kálmán körúti telephelyén, a használt kocsik, döntően BMW-k ellenőrzésének eredménye sokkolta a cég munkatársait. A belső nyilvántartás szerint a meglévők mellett még 24 autónak kellett volna ott állnia a kerítéssel körbevett, sorompóval, kamerával és őrbódéval felszerelt parkolóban, csakhogy nyomuk sem volt - írja a 24. hu.

P., az egyik vásárló, aki vétlenül belekeveredett az ügybe azt mondta a hírportálnak: a Wallis Könyves Kálmán úti kereskedésében egy használt BMW-t vettek, a gépkocsiban mindössze pár ezer kilométer volt. Az adásvételi szerződést P. bemutatta lapunknak, és azt mondta, a vételárat a helyszínen készpénzben fizették meg.

Aztán a rendőrség egyszer csak lefoglalta a P. által használt BMW-t azzal az indokkal, hogy a kocsi körözés alatt áll. P. először azt hitte, tévedésről lehet szó, de hamar kiderült, hogy nem - az autó hónapok óta egy rendőrségi telepen áll. A P.-nek adott indoklás szerint azért, mert a gépjármű feljelentés tárgyát képezi.

Az ügyről nehéz hivatalos információt szerezni, a hírportál úgy tudja, hogy a Wallisnál arra gyanakodnak, hogy egyik értékesítőjük, aki jó ideje náluk dolgozott, ám a rendőrség letartóztatta, a papírokkal és kulcsokkal együtt kivitt a használtautó-telepről járműveket, azokat külső helyszínen adta át az új tulajdonosnak, a szerződéseket meghamisította, a pénzt pedig eltette.

Nem zárható ki, hogy egy külsős autónepper is segédkezett ebben. Ez a történet azonban több ponton ellentmond P. esetével, aki azt állítja, hogy bent, a Wallisnál fizette meg a vételárat, és erről szerinte a cég rendelkezik is videófelvétellel.