Hatalmas vagyonon ül a felcsúti csapat

Kétszer annyiból gazdálkodott a Puskás Akadémia, mint amennyi tornatermekre jutott az egész országban.
Szabó Dániel, 2018. június 3. vasárnap, 10:13

Elsősorban néhány jótékony cégnek, illetve a tao-támogatásoknak köszönhetően több mint 6 milliárd forintos bevételre tett szert 2017-ben a Puskás Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány. Az Orbán Viktor által alapított, és Mészáros Lőrinc által elnökölt szervezet így kétszer annyi pénzből gazdálkodhatott, mint amennyit tornatermek építésére szánt a kormány az előző évben - írja a G7.

A felcsúti akadémia rekord éve ez: soha akkora keretet nem hagytak még jóvá számukra, mint most. Tavaly például "csak" 3,2 milliárd forintból tudtak gazdálkodni.

A Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében 5,4 milliárdnyi társasági adórész kerülhet a csapathoz idén, amelyeket a vállalatok hozzájuk fizetnek be, nem a költségvetésbe. A keretből már 2,2 milliárd forint össze is jött. Ebből 1,3 milliárd egyetlen cégtől, a G7 úgy sejti, hogy ez Szíjj Lászlónak az építőipari vállalata, a Duna Aszfalt lehet, mivel ő Mészáros Lőrinccel is barátságban van, valamint a cég épp ekkora nyereséget - 18 milliárd forintot - ért el tavaly, amennyiből származtatható ez a bevétel.

Az alapítványba idén befolyt pénzek fele, tehát több mint 3 milliárd forint nem is taó-ból, hanem céges adományokból érkezett. (További részletek a G7 cikkében.)

A csapatot vezető Mészáros Lőrinc, felcsúti üzletember - áprilisban lemondott polgármester - és családja vagyonát a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2018-as listája 280 milliárd forintra becsülte, ami egy év alatt 160 milliárd forintos gyarapodást feltételez. Ezzel a lista ötödik helyéről a másodikra lépett előre az üzletember.

A fotó forrása: Kisbenedek Attila/AFP.


HOZZÁSZÓLÁSOK