Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"A program időtartama alatt a hallgatók publikációkat, véleménycikkeket írnak és jelentetnek meg, hallgatótársaik körében közösségszervező feladatokat látnak el, valamint rendezvények szervezésében működnek közre." - szúrta ki a 444 azt a központi kormányzati médiaholdin vidéki lapjaiban megjelent felhívást, amelyben hatvanezer forintos ösztöndíjat hirdet egy Fidesz-közeli alapítvány.

A szervező az a Szövetség az Új Nemzedékért Alapítvány, amelyet Ágh Péter, a Fidelitas elnöke hozott létre 2012-ben, valamint a kuratórium első elnöke Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere volt, a szervezet a Lendvay utcai Fidesz-székházba van bejegyezve.

Az önkormányzati választások elé időzített programban való részvételhez egy önéletrajzos jelentkezés mellett egy gépelt oldalnyi terjedelemben kell kifejteni az alábbi témák valamelyikét:

 

  • Az egyén szabadsága vagy a közösség érdeke fontosabb?
  • Helyettesíthető-e az atomenergia más energiaforrásokkal?
  • Hogyan látod az Európai Unió jövőjét az elkövetkezendő tíz évben?