Egy hónapja került kórházba Herman Cain, miután elkapta a koronavírust. Előtte az elmúlt időszakban rendszeresen bírálta az amerikai járványügyi intézkedéseket, de szemben a többséggel, azokat túl szigorúnak tartotta. Rengetegszer intézett kirohanásokat a maszkok kötelező viselése ellen. Egy darabig ezzel egy platformon volt Donald Trump elnökkel, aki azonban az elmúlt egy hónapban már kétszer is viselte nyilvános helyeken a védőfelszerelést.

Az elnök harcos támogatójaként Cain is ott volt a híres tulsai kampánygyűlésen, amelyet az egészségügyi hatóságok ajánlása ellenére tartottak meg, és amelyen számos ismert trumpista, illetve az elnök testőrei is elkapták a vírust. A 74 éves, rákos betegséggel is kezelt, vagyis kiemelten kockázatos csoportba tartozó Cain posztolt is egy képet, amelyen maszk nélkül ül maszk nélküli emberek között - eleveníti fel a 444 amerikai beszámolók alapján. Egyes elméletek szerint éppen Tulsában fertőződhetett meg.

Cain korábban maga is indult a republikánus elnökjelöltségért 2011-ben, de a versenyből kiszállt miután szexuális zaklatással vádolták meg a médiában.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport