Hiába megy korán az Ikeába, pórul járhat

Bezárt önkiszolgáló kasszákkal várták a vevőket a szombati nyitás után a budaörsi Ikeában.
Csernátony Csaba, 2016. december 17. szombat, 10:45
Fotó: Reuters

A karácsonyi hétvégék csúcsidőszakot jelentenek a magyarországi Ikeákban is.

Aki megpróbálja kikerülni a tömeget úgy, hogy a nyitásra oda megy, az sem számíthat sok jóra. Legalábbis a szombat reggel rosszul indult: 9-kor ugyan megnyitott a budaörsi egység, de mindössze két pénztár működött, pár perc alatt jókora sor alakult ki, az első raktárpolcokig álltak. Az önkiszolgáló kasszákat nem nyitották ki, pedig azok kézenfekvő megoldásnak tűnhetnek.

Erre utalt az egyik vásárló is, aki azt mondta: "Az automata kasszához ember sem kell, be kell kapcsolni és megy. Kivártam a sort, de nagyjából felesleges volt korán jönni. A kasszáknál olyan sokat kell várni, mint délelőtt vagy délután, amikor tömeg van."

Kedvesen közölték, hogy majd kinyitják őket, de ezzel nem vagyok beljebb, amíg valóban nem nyílnak meg - mondta egy másik vásárló.

Tanulság? Annyi, ha nyitásra menne az Ikeába, akkor is számíthat komoly sorokra.

HOZZÁSZÓLÁSOK