Hibrid Volvót tesztel a BKV

A BKV ezúttal a Volvo legújabb fejlesztését, a 7700 Hybrid névre hallgató autóbuszát teszteli augusztus 4. és augusztus 10. között. A kivételes hajtású jármű egy héten át a 8-as autóbuszok útvonalán szállítja az utasokat. Közben a NABI is új típust mutatott be.
NAPI, 2011. augusztus 4. csütörtök, 14:50
Fotó: Napi.hu

A párhuzamos hibrid kialakítású autóbuszban a hajtáslánc egy 215 lóerős Volvo D5F dízel- és egy 160 lóerős elektromos motort is tartalmaz, és ezek egymástól függetlenül, vagy akár egyszerre is üzemelhetnek, miközben egy vezérlőrendszer optimalizálja működésüket.

A rendszer fékezéskor visszanyeri, és egy akkumulátorban tárolja a fékenergiát, amely a következő gyorsításkor az elektromos motort hajtja. A motor automatikusan leáll a buszmegállókban, és elektromos meghajtással indul el, majd ha az autóbusz eléri a nagyjából 20 kilométer/órás sebességet, a dízelmotor is hozzájárul a jármű mozgatásához, és a továbbiakban optimalizált módon működik a két erőforrás.

A 12 méteres autóbusz három, kétszárnyú ajtaja, széles középső folyosója és sík padlója, a második ajtónál kihajtható rámpája, térdeplő funkciója megkönnyíti az utasok fel- és leszállását, de a 95 fő szállítására tervezett jármű legnagyobb előnye a - még a korszerűbb városi autóbuszokhoz képest is - a gyártó adatai szerint legalább 35 százalékkal alacsonyabb üzemanyag fogyasztás és károsanyag-kibocsátás. Az autóbusz központi vezérlőegysége ráadásul a sofőrök vezetési stílusát is felismeri, és figyelembe veszi a hajtás megosztása során.

Az autóbuszon való utazás most is ingyenes, a társaság ezért "cserébe" az utasok véleményét kéri. Különösen az utasülések számát, elhelyezkedését, az ülések közötti folyosó méretét, a kapaszkodók mennyiségét, a kapaszkodási lehetőséget illetően, de hasonlóan fontos szempont az utazás során tapasztalt komfortérzet, az utastájékoztatás minősége, valamint a jármű megjelenése, esztétikuma is.

Elővárosi buszt fejlesztett ki a NABI

A Sirius autóbuszcsalád városi tagja után elkészült az elővárosi-helyközi jármű prototípusa is, az ára 40-50 millió forint között lesz - jelentette be Baranyai Ferenc, a NABI Gyártó és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Az utóbbi időben a magyar piacon évente mintegy 400 busz kelt el, ennek felét tudná gyártani az amerikai szállításai mellett a NABI - válaszolta az MTI kérdésére Héjj Demeter értékesítési és marketing igazgató.

Az új buszcsalád moduláris felépítésű, így szóló-, csuklós-, de akár trolibusz is előállítható ugyanazokból az elemekből. A motor pedig a hagyományos dízel mellett lehet hibrid, de gáz-, vagy hidrogén hajtású is.

A NABI eddig 8 ezer buszt értékesített az USA-ba. Amíg 2006-ban az árbevétele 9,4 milliárd, az adózás utáni eredménye pedig közel 1 milliárd forint volt, addig a múlt évben 8,1 milliárd árbevétel mellett 334 millió adózás utáni nyereséget ért el. Idén a tavalyi árbevételt és nyereséget akarja megismételni a cég.

A magyar potenciális piacra jellemző, hogy az utakon futó 10 ezer autóbusz kétharmada 10 évesnél idősebb, ennek a fele pedig 20 évesnél is korosabb. Az 5 évesnél fiatalabb buszok aránya mindössze 4 százalék.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kovary, 2011.08.04 16:48

Az elmúlt hónapokban a 32 autóbusz vonalán MAGYAR autóbuszokat teszteltek. Annak miért nem vert ilyen nagy dobszólót a "bkv"? Ingyen sem lehetett utazni rajta! Újságírókat sem hívtak meg! Nem is a "b"elvárosban tesztelték, csak egy mellékvonalon. Utóhang semmi. Gratulálok a további külföldi hátsófél nyaláshoz. A nyomorult, csődtömeg közlekedési cégnek nem kell ami magyar!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html