Amennyiben az arab világban tapasztalható feszültségek tartósan 100 dollár felett tartják a hordónkénti nyersolajárat, úgy néhány hónapon belül Magyarországon akár félezer forintnál is többe kerülhet egyetlen liter üzemanyag - vélik a Népszabadság által megkérdezett elemzők. A lap szerint az elmúlt napok eseményei alapján előfordulhat, hogy a Mol szokásos hétfői döntésével jövő szerdától 4-8 forinttal emelkedik az üzemanyagok ára. Ezzel a benzin literenként a 380, a gázolajé pedig a 370 forintos szintre állhat be. A lap felidézi, hogy a Mol a hazai piaci irányadó tarifájának meghatározásakor nem közvetlenül a nyersolaj, hanem az ebből készített olajtermékek tőzsdei áralakulását veszi alapul. A hazai nagykereskedelmet uraló Mol - hivatalosan nem kommunikált, de a lap szerint kívülről is követhető - árképzési elvei szerint az "árcsúcsokat" és az "árszakadékokat" is lenyesi - így a nemzetközi piac idegessége a következő hetek belföldi árképzését is befolyásolhatja. Lefelé húzhatja ugyanakkor a hazai trendet, hogy a Molnak állítólag jelentősek a készletei és az orosz kőolaj-értékesítési tenderek még nem zajlottak le - írja a lap.