Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hét európai országban elvégzett felmérés szerint a magyar vállalkozások 2013-ban a tervezetthez képest 15 százalékkal több befektetést valósítottak meg. Idén folytatódhat a növekedési trend, hiszen idén a hazai cégek a tavaly megvalósulthoz képest 30 százalékkal több beruházást terveznek.

Látványosan javult az ország nettó jövőkép mutatója is (a pesszimistán és optimistán gondolkodók különbözetét jelző érték). Míg egy évvel ezelőtt a vizsgált országok közül egyedül a magyar vállalatok rendelkeztek negatív jövőképpel (-24 százalékpont), 2014-re a mutató pozitívba fordult (+10 százalékpont), vagyis jelentősen nőtt a gazdasági kilátásaikat optimistán látó cégvezetők száma. Nőtt a külső körülmények alakulásába vetett bizalom is: a cégeknek már csak kevesebb, mint fele hivatkozik a bizonytalan gazdasági környezetre a befektetések legfőbb akadályaként, ami 14 százalékponttal alacsonyabb, mint az egy évvel ezelőtti érték.

A fellendülés a foglalkoztatásban is érezteti hatását: a cégek több mint egyharmada szándékszik idén új munkaerőt alkalmazni, ezzel közel 51 ezer új munkahelyet tervezve, ami 5 százalékos éves növekedést jelent.

A legnagyobb arányt továbbra is azok képviselik, akik tervezett beruházásaikat a meglévő berendezések amortizációjával indokolták (60 százalék, 8 százalékpontos növekedés 2013 óta), de nőtt azoknak a száma is, akik meglévő eszközeiket korszerűsítenék a hatékonyság és a nagyobb termelési kapacitás érdekében (45 százalék, 19 százalékpontos növekedés 2013 óta).

A tervezett fejlesztéseket a magyar kkv-k egyharmada EU-s forrásból, közel ugyanennyi pedig saját tőkéből kívánja megvalósítani. Banki hiteleket a vállalkozások 14 százaléka venne igénybe, ez az arány azonban a nagyobb, 50-249 főt foglalkoztató cégek körében jóval magasabb (25 százalék).

A felméréssel összhangban némileg növekvő optimizmust tapasztalunk a kkv-k körében, és idén a beruházási kedv fokozódását várjuk. Ügyfeleink számlaforgalmának 2013 végén megindult növekedése is arra enged következtetni, hogy az üzleti aktivitás élénkülésére számíthatunk. A javuló beruházási kedvű kkv-k 2014-ben is stabil és kiszámítható pénzügyi partnerként számíthatnak ránk - mondta el Tóth Viktor, a Budapest Bank Business, a bank kis- és középvállalkozásokra szakosodott üzletágának vezetője.

Nyugat-Európát stagnálás, Közép-Kelet-Európát inkább fellendülés jellemzi
A gazdaságba vetett bizalom Európa-szerte nőtt 2013 óta (kivéve Németországot, ahol szinten maradt az egyébként relatíve magas, +45 százalékos nettó jövőkép mutató). Az Egyesült Királyságban a legoptimistábbak a cégek, itt a megkérdezettek 54 százaléka látja pozitívan a jövőjét. A közép-kelet-európai régióban Lengyelország a legbizakodóbb, itt a vállalkozások 45 százaléka derűlátó, de Magyarországot (10 százalék) a csehek is megelőzik a maguk 37 százalékos értékével.