Aki hitelt szeretne, vagy változó kamatozású kölcsöne van, amit fixesíteni szeretne, annak a következő hetekben érdemes lépnie. A kamatok ugyanis a mélyben vannak, igaz, decemberben valamelyest még tovább csökkenhetnek, ez a folyamat azonban januárban akár meg is állhat.

Babavárót karácsonyra

Jó néhány lakáshitel és a babaváró támogatás ügyleti kamatát az ötéves államkötvények aukciós átlaghozamához igazítják a bankok. Ez a referenciahozam júliusban még 2,1 százalékos volt, most már csak 1,16 százalékos, decemberben pedig lemegy 1 százalékosra. Hogy utána csökken-e tovább még, az viszont kérdéses, mivel a tegnapi ötéves államkötvény-aukció átlaghozama 1,15 százalékos lett.

A babaváró támogatás kamatát elengedik, ha a házaspárnak öt éven belül születik egy gyereke. Ha viszont elmarad a gyermekáldás, az ötödik évtől büntetőkamattal kell fizetni a hitelt, ráadásul az első öt év kamattámogatását egy összegben kell befizetni. Azoknak, akik most decemberben veszik fel a hitelt, csupán 6,3 százalékos büntetőkamattal kell majd kalkulálniuk, ha nem vállalnak gyereket, júliusban ez a kamat még 7,73 százalékos volt.

A júliusi hitelfelvevők büntetőkamattal terhelt törlesztőrészlete emiatt 82 ezer forint körül lesz, a decemberiek ennél majdnem 9 ezer forinttal alacsonyabbra számíthatnak. Az öt év után egy összegben visszafizetendő kamat is csökken. Akik nyáron vették fel a hitelt, azoktól még több mint 2,1 millió forintot követelnek majd vissza, azoktól viszont, akik decemberben kötik meg a szerződést, alig 1,35 milliót.

Ötéves állampapírok aukciós hozamából számolt referenciakamat
Dátum5 éves ÁKK hozam
december1%
november1,16%
október1,39%
szeptember1,74%
augusztus1,96%
július2,10%
Forrás: ÁKK

Most kellene fixesíteni is

Az egykori devizahitelesek döntő része még mindig a három havi buborhoz kötött kamatozású lakáshitelt fizeti a bankjának, a 2015 februári forintosítás idején ugyanis ilyen kölcsönre váltották át az összes devizahitelt. Később is ezek a változó kamatozású hitelek voltak a népszerűbbek, csak az elmúlt két évben vették át a vezetést az új szerződéseknél a fix kamatozású konstrukciók.

Nincs garancia arra, hogy a három havi bubor valaha is magasabb lesz, mint a mostani ötéves vagy a tízéves hozamok, amelyekhez a hitelkamatokat kötik, de a különbség most mindenesetre nagyon alacsony. A három havi bubor 0,19 százalékon áll, miközben az Államadósság Kezelő Központnál (ÁKK) az ötéves referenciakamat decembertől csak 1, a tízéves pedig 1,9 százalékos lesz.

Vannak bankok, amelyek más referenciakamatot használnak, ilyen lehet a budapesti kamatcsere-ügyletek során létrejött hozamszint (BIRS) is. Azoknál a bankoknál, amelyek ehhez kötik a lakáshitel-kamatokat, szeptemberben padlózhatott az ingatlanhitelek ára, azóta nőhettek a kamatok. Érdemes lehet ezeknél a hitelintézeteknél mielőbb fix kamatozásúra cserélni a változó kamatozású lakáshitelüket azoknak, akik tartanak a jövőben a törlesztőrészletek hektikus emelkedésétől.

Alacsony kamatok

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint szeptemberben az 5-10 év közötti kamatfixálású hitelek átlagkamata már alig 4,5 százalékos volt, és a tíz éven túli kamatrögzítésű kölcsönöké is 5 százalék alatt maradt.

A banki ajánlatokat összesítő oldalakon azonban még ennél is kedvezőbb konstrukciók vannak. 4 százalék alatti teljeshiteldíj-mutató (thm) mellett is lehet találni 10 évre rögzített kamatozású lakáshitelt több banknál is. Igaz, a nagyon kedvező kamat feltétele sok esetben az, hogy az adós ugyanannál a banknál vezessen bankszámlát, és a jövedelme is oda érkezzen. Vannak hitelintézetek, ahol minél nagyobb jövedelmet utalnak havonta a bankszámlára, annál nagyobb a lakáshitel kamatkedvezménye.