Eszerint a pénzintézet vezetése az utóbbi hetekben alaposan megvizsgálta a Raiffeisen Bank Zrt. megvételére kapott ajánlatokat, és a legutóbbi ajánlat után úgy határozott, hogy a jelenlegi feltételek mellett nem válik meg magyarországi cégétől.

Tőkét is emelnek

Az RBI szerdai közleményében azt is jelezte: alaptőkéje megerősítését tervezi, hogy megfeleljen az új Bázel III keretrendszer követelményeinek. A bank 2,0-2,25 milliárd euró közötti összeggel tervezi növelni tőketartalékát. Az ehhez szükséges tranzakciók mivolta és pontos mérete a bank felügyelőbizottságának további döntésein, illetve a piaci kondíciókon múlik majd. A tőkeemeléshaz szükséges tranzakciókat valószínűleg a következő hat hónapban hajtják végre. Ha pedig szükséges, a Raiffeisen esetlegesen alárendelt tőkeinstrumentumok kibocsátására is hajlandó lesz a következő egy évben, hogy tőkeszerkezetét tovább erősítse.

A magyar leányt érintő bejelentés előtt két, névtelenül nyilatkozó forrás már arról tájékoztatta a Reuters-t, hogy az osztrák anyabank úgy döntött: egyelőre nem adja el magyarországi leánybankját. Az egyik forrás közül szerint "lefújták" a tranzakciót, mivel a túlságosan nyomott árú tranzakció olyan mértékű veszteséget okozna az osztrák anyabanknak, amelynek elfogadására az nincs felkészülve. A hírügynökség megkereste az osztrák anyabankot is az ügyben, de az nem kívánta kommentálni az értesülést.

A Raiffeisen magyarországi fióktelepébek egyik kérője a Széchenyi Kereskedelmi Bank volt. Az RBI AG igazgatósága ma délután döntött arról, hogy eladja-e magyar leánybankját. A Napi.hu korábbi értesülései szerint a részben állami tulajdonban levő pénzintézet egy, azaz 1 eurót (jelenlegi árfolyamon mintegy 300 forintot) kínált a nála nagyságrendekkel nagyobb bankért, viszont a magyar kormány átvette volna az összes kinnlevőséget, tartozást, bedőlt hitelt, vagyis az osztrákok "fájdalommentesen" tudtak volna kilépni az egyre kaotikusabb magyar bankrendszerből.

Az Indexnek nyilatkozó banki szakértők úgy vélték, elképesztően versenytorzító volna, ha az egészen apró Széchenyi Bank kimazsolázta volna a Raiffeisen nyereséges darabjait, és még a bankadót is megúszta volna. A Napi Gazdaság arról számolt be, hogy a bankadó megfizetése alól azonban csak úgy mentesülhetett volna a Széchenyi Bank, ha nem a Raiffeisen egészét, csak annak egyes üzletágait, illetve állományait vásárolja meg, hiszen a bankadó alapja a 2009 végi korrigált mérlegfőösszeg.

A bankok 2012-es adatai (millió forint)

Raiffeisen BankSzéchenyi Bank
Eszközállomány2 119 58719 628
Betétállomány1 315 13614 602
Saját tőke110 2691 913
Nettó eredmény-60 935-1 211
Forrás: MNB, Index

A Széchenyi Kereskedelmi Bankban a magyar állam 49 százalékkal, a Töröcskei Istvánhoz köthető T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt. 51 százalékkal rendelkezik. Töröcskei - aki az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatója is és a Napi.hu kiadásában megjelenő 100 Leggazdagabb magyar kiadványban 14,6 milliárdos vagyonával a 37. helyen állt tavaly - a Magyar Nemzet hétfői számában úgy nyilatkozott: miután folyamatban lévő ügyletekről a megállapodás aláírásáig nem szokás nyilatkozni, így sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja az ajánlattételről szóló értesülést.