Az MFB csoport komoly csomagot dolgozott ki a krízishelyzet kezelésére - mondta Sipos-Tompa Levente, az MFB Zrt. elnök-vezérigazgatója a Hiventures online sajtótájékoztatóján. A kialakult válságra az MFB-nek is reagálnia kellett, hitelprogramok mellett tőke- és garanciaprogramokkal is előállt. A csomag mérete 1490 milliárd forint, ebből 400 milliárd a hitel, 700 milliárd a garancia és 370 milliárd forint a tőkeági finanszírozás.

Mától elérhető az a gazdaságélénkítő csomag, amelyet a Hiventures biztosít a cégek számára - mondta Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója. Március 12-e óta home office-ból dolgozik a cég is, de ez idő alatt is csaknem egymilliárd forintot helyeztek ki. Most kétféle tőkeprogrammal álltak elő.

Vesztesek és nyertesek is vannak

A startupok egy részét kevésbé érinti még a válság, mivel a termékfejlesztés fázisában vannak. Azokat viszont, amelyek már bevétellel rendelkeztek, súlyosabban érintheti a krízis - mondta Mikesy Álmos vezérigazgató-helyettes. Olyan cégek is vannak, amelyek nyertesei a válságnak, mivel otthoni oktatással, személyi érintkezés nélküli megoldásokkal foglalkoznak, ezek kilőttek az utóbbi hetekben. Sok cég azonban rossz helyzetbe került, és mivel a bankok kockázatkerülőbbé váltak, fontos, hogy az állami szereplők segítsenek nekik.

Az új mentőprogramok startupoknak és kkv-knak szólnak. A valsagcsomagok.hiventures.hu felületen érhetők el az új termékek, az egyik egy kkv-mentő tőkeprogram 41 milliárd forint értékben. Jellemzően egymilliárd forint alatti bevételű cégeknek nyújtanak 50-250 millió forintot. A másik, 30 milliárdos programban startupoknak adnak tőkét gyorsan 65-250 millió forint értékben, és igyekeznek egy hónapon belül folyósítani. Indul egy 150 milliárd forintos krízistőkealap is, ennek egyik lábaként felvásárlásokat támogatnak, a másik egy restrukturálási láb, a harmadik pedig egy fejlesztési láb lesz.

Többféle csomag lesz

A startupok számára háromféle csomagot alakítottak ki: egy mini, egy midi és egy maxi csomagot. A mini csomagot az a cég kaphatja meg, amelyik legalább 50 millió forint befektetésben részesült. A midit az a startup, amelyik legalább 100 millió forint befektetésben részesült, validált üzleti modellel rendelkezik, továbbá vagy B2C területen legalább 3000 aktív felhasználóval rendelkezik, vagy B2B területen legalább 100 ügyfél vagy felhasználóval rendelkezik. Akkor is részesülhet finanszírozásból, ha nagyvállalati ügyfeleket kiszolgáló startup esetén megrendelt pilottal rendelkezik, vagy legalább 10 millió forint árbevételt termelt a legutolsó lezárt évben a finanszírozandó termékből/szolgáltatásból. A  maxi csomagot igénylő cégek olyan startupok lehetnek, amelyek legalább 100 millió forint befektetésben részesültek és legalább éves 50 millió forint árbevételt termeltek a legutolsó lezárt évben a finanszírozandó termékből/szolgáltatásból. Rendelkeznek teljes körű menedzsmenttel, és validált sales- és marketingcsatornákkal is.

A kkv-mentőprogram célja azon vállalkozások tőkefinanszírozási támogatása, amelyek a koronavírus miatt kialakult gazdasági helyzet következtében pénzügyi nehézségekkel küzdenek, de alapvetően nyereséges és életképes cégek, viszont nem vagy nem elégséges mértékben jutnak hitel- vagy más finanszírozáshoz. Az elvárás a cégeknél minimum 100 millió forintos árbevétel, nyereséges működés az előző két üzleti évben, és az hogy a válság előtt nem álltak csőd- vagy felszámolási eljárás alatt, illetve igénybe veszik a törlesztési moratóriumot. Az igényelhető finanszírozás: 50-250 millió forint, amelyet tőke és tagi kölcsön formájában kapnak meg a cégek, a céltársaság és a tulajdonosok visszavásárlási joga a folyósítást követően nyílik meg és a hetedik év végéig gyakorolható. Befektető eladási joga a tulajdonosok és a céltársaság felé a hetedik év végétől nyílik meg és nyolcadik év végéig gyakorolható.

A krízis tőkeprogram kkv-k és nagyvállalatok számára is elérhető lesz. Egyik lába tőkeági finanszírozást nyújt az ebben az évben nehéz helyzetbe került nem pénzügyi vállalkozások - kkv-k és nagyvállalatok - számára, növekedési pályára történő visszaállítás céljából. A másik belföldi és külföldi akvizíciókat támogat majd, a harmadik beruházásokhoz nyújt tőkeági finanszírozást. Főleg olyan cégeknek ajánlják, amelyeknek nincs elég önerejük a banki hitelekhez.