Az MVM-től 20 millió forint közpénzt kapott támogatásként a Tisztességes Választásért Alapítvány, amelynek honlapján március 4-i a legutóbbi hír, 2017-es bevétele 200 ezer, eredménye pedig 6 ezer forint volt - írta a 24.hu.

A múlt évben ugyanakkor voltak változások a vezetésben, a kuratóriumi elnök Klinghammer István korábbi felsőoktatási államtitkár, ELTE-rektor lett.

A témával az RTL híradója is foglalkozott. Hollik István kormányszóvivő azt mondta a televíziónak, hogy nem kormányzati kérdés, kiket támogat az MVM. A villamosművek pedig nem reagált az RTL megkeresésére.

Hollik István állítását árnyalja, hogy az állami cégek szponzori költésit jóvá kell hagynia a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak is.