Horror várja a Balatonon - erre készüljön

Hosszú ideig tartó sorban állásokra és vendéglői várakozásokra készüljön az, aki a Balaton mellett szeretné tölteni a nyár egy részét, mivel az óriási munkaerőhiány miatt a vendéglátóhelyek működése akadozhat.
Komócsin Sándor, 2018. május 29. kedd, 09:19

A balatoni éttermek, boltok, cukrászdák, fagylaltozók egy része már a május elsejei hosszú hétvégén kinyitott, a többiek számára pedig a pünkösddel kezdődött a szezon. Legalábbis azokban az üzletekben, amelyekben volt elég alkalmazott: mert míg vendégből nincs hiány, munkaerőből nagyon is van - írja a Népszava.

Pultos, felszolgáló, szakács, leszedő, takarító - sorolta Kati az egyik balatonlellei étteremben, milyen munkakörökbe tudnának azonnal felvenni embereket. Egyes felmérések szerint a tóparti kereskedelmi és vendéglátóhelyek nyolcvan százaléka munkaerőgondokkal küszködik.

A nagyobb éttermek havi 800 ezer-1,2 millió forintot kínálnak internetes hirdetéseikben egy szakácsnak egy hónapra, plusz szállást és ellátást, a szakképzett pincérek pedig 500-700 ezer forinttal kalkulálhatnak a jobb helyeken. A legtöbb helyen már a papírt sem kérik, csak a tapasztalatot nézik: Balatonfüreden akad egység, ahol kétezer forintot kap óránként egy több szezonban bizonyított pultos.

Nincs menekvés

Főleg az osztrák síterepeken dolgozó vendéglátósok régebben még hazajöttek nyárra, de most már kint is elképesztő a hiány a jó alkalmazottakból, így a munkaadóik inkább kifizetik őket egész évre, még ha májustól októberig ötöd akkora is a forgalmuk.

Korábban az volt a baj a Balatonnál, hogy nem érkezett elegendő vendég, s így sokan nem tudták kitermelni a költségeiket, vagy nem hozott annyi nyereséget az adott hely, hogy érdemes legyen hosszú távon működtetni. Néhány éve beindult a tó, erre most nincs elég ember, aki dolgozzon, kiszolgálja a vendégeket.

Ez a szezon is kemény lesz, de talán valahogy lefut még, jövőre viszont, ha valami nem változik meg gyökeresen, nagyon nagy bajban lesznek a tóparti vállalkozók.

A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laci_52, 2018.07.05 23:03

Egyszerű ez, mint a faék! Nem a lehúzós büfékben és vendéglátóhelyeken kell vásárolni! A diszkontláncok(Aldi, Penny, Lidl) rendesen körbecsipkézték már a Balatont, jók az áraik és választék is van(mondjuk a Pennyben kevésbé!).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2018.07.05 20:22

A fekália a Balatonon fog úszni..a vízben. Mi változott Kádár óta???? A szarnak más neve van. Fekália..ennyi vazze. A Fekáliának unokái vannak, hiii beee csúúúúffff lánya, stb. Kádár átment Orbánba.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2018.07.05 19:46

@729961: a fekália már itt úszik alant.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2018.07.05 19:36

@lordofearth: " Unalmas víztömeg lehúzásra szakosodott férgekkel. "
Pontosan !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2018.07.05 10:46

@lordofearth:
Francba ezzel a billentyűzettel. Nem bírja a magyar szöveget :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html