Az Adriatic Island Grouppal kapcsolatban sem a kormányzati szervek, sem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., illetve a Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt. részéről nem történt intézkedés - kezdi írásbeli válaszát Fónagy János, a Pénzügyminisztérium államtitkára az LMP frakció képviselőjének, Szabó Szabolcsnak a kérdésére.

Viszont az államtitkár azt is közölte, hogy "esetleges döntés a Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt. által végeztetett - üzleti titokkörbe tartozó -, folyamatban lévő átvilágítást követően várható" annak ügyében, hogy megvegyék-e a horvátországi ingatlanokkal és kikötőkkel rendelkező vállalkozást. Vagyis a válasz alapján felmerült a beszerzés lehetősége, de nem a korábban emlegetett, azóta felszámolt azonos nevű magyar cég, hanem a horvát vállalat kapcsán.

A cégcsoport Vitézy Tamás többségi tulajdonában áll, aki 2013-ban 10,5 milliárd forintra becsült vagyonával még befért a Napi.hu A 100 leggazdagabb című kiadványába, de 2014-ben már nem került listára, ahhoz ugyanis legalább 5,3 milliárdos vagyon kellett. A köznyelvben a vállalkozót a kormányfő távoli rokonaként emlegetik: az üzletember egyik fivérének első, néhai felesége annak édesanyjának a testvére volt.

A fotó forrása: Pixabay.