A vendég a medencéktől haladt a zuhanyzó tér felé, amikor elcsúszott és eltörte a csuklóját. A wellness központ üzemeltetőjétől emiatt 1,2 millió forint sérelemdíjat követelt. Miután az üzemeltető nem fizetett, elindult a bírósági eljárás.

Az első- és a másodfokú bíróság is elutasította a vendég keresetét. A jogerős másodfokú ítéletben az állt, hogy a padló az előírásoknak megfelelően érdesített volt, és egyáltalán nem volt kopott. A zuhanyzók függönye pedig úgy lett kialakítva, hogy a belülről ráfröccsenő víz a zuhanyzóba csorogjon vissza, ahonnan nem tud kifolyni, miután a pereme 10 centiméter magas. Így a burkolaton nem állhatott víz, legfeljebb nedves volt az pedig nem várható el az üzemeltetőtől, hogy a padlót folyamatosan szárazon tartsa.

A vendég természetesen felülvizsgálatot kért a Kúriától. Arra hivatkozott, hogy a szakértőnek nem volt érdességmérő műszere, az üzemeltető pedig gumiszőnyeget, vagy legalább csúszásgátló csíkokat rakhatott volna a padlóra.

Ezekkel az érvekkel sem járt sikerrel, a Kúria úgy vélte, hogy az üzemeltető úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben elvárható. A vizes padlón tessék óvatosan járni - de ezt már mi tesszük hozzá.

Az eljárás végére a vendég által fizetendő perköltség és illeték több mint 500 ezer forintra rúgott. Ezt viszont ki kell fizetnie.