Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bár 2014 márciusában adták át a budapestieknek a meglehetősen mostoha körülmények közt megépült 4-es metrót, az építkezést végző kivitelezőkkel folytatott kártérítési pereknek máig nincs vége.

A BKV Zrt. csaknem 12,4 milliárd forint kártérítést fizetett ki a bírósági eljárások eredményeként, több per még folyamatban van. Ezzel együtt a 4-es metró - átadása óta - körülbelül 23 milliárd forinttal lett drágább.

Az összeg a kártérítési perek mellett a kormány jóváhagyásával kötött megállapodásokra, valamint a beruházásáért felelős DBR Metró Projektigazgatóság fenntartására ment el. A számla pedig bizonyosan még ennél is magasabb lesz - írta a portál.

Összesen 47 kártérítési per indult a közlekedési társaság ellen, ezek közül 40 zárult le. A még hátralévő 7 per közül a legjelentősebb az alagútépítő társaság (Bamco konzorcium) által tavaly év végén indított kártérítési per, amelyben 35 millió euró, azaz 11 milliárd forint a tét. A 24.hu úgy tudja, hogy a konzorcium jogi képviseletét a Trócsányi László igazságügyi miniszter résztulajdonában álló Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda látja el.