Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bizalmi alapú személyes kapcsolatot ápolt ügyfeleivel Dobrai Sándorné, vagyis Bróker Marcsi, aki így valakitől egymilliárd forintot tudott kicsalni. A nő ellen június közepén emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség, miután tavaly karácsony előtt Belizéról hazaszállították és előzetes letartóztatásba helyezték.

A Kun-mediátor-ügy 768 sértettjét úgy verte át, hogy látszólag egy utazási irodát üzemeltetett, valójában tiltott betétgyűjtési tevékenységet folytatott. Azt ígérte az ügyfeleknek, hogy betétekbe és értékpapírokba fekteti a pénzüket, de a kifizetéseket az új befizetésekből fizette, afféle illegális pilótajáték-rendszerben. A vádirat szerint Marcsika átlagosan havi 1-1,75 százalékos hozamot ígért az ügyfeleknek úgy, hogy háromhavonta lehetőséget biztosított a tőkésítésre, így akár 22 százalékos éves hozamot is garantált. Ezt sikerült éveken keresztül a friss befizetésekből fedezni - írja a portál.

Tevékenységét 1999 augusztusa óta, vagyis 15 éven át folytatta. A cég nyilvános beszámolói alapján is úgy tűnik, hogy szándékosan az illegális tevékenységre hozták létre a vállalkozást. Egészen 2015 áprilisáig nem is került a cég a hatóságok látókörébe, csak akkor bukott ki a csalás, amikor a vádlott eltűnt és a befektetők nem tudták elérni. Előtte viszont időben fizette a kamatokat és a tőkét az új befizetők pénzéből. Az ügyészség a Portfoliónak azt mondta, "az egyes kifizetések pusztán szerencse-elemként értékelhető megtérülésként vehetők figyelembe".

A Kun-Mediátor 2013-ban 18 főt foglalkoztatott, akiknek 18,6 millió forint bruttó munkabért fizetett ki. A beszámoló alapján akkor közel 70 millió forintos árbevétele volt a társaságnak, az üzemi eredmény 19,1 milliós veszteséget mutatott, amit viszont a pénzügyi műveletek 24 milliós eredménye kompenzált, így a mérleg szerinti eredmény 4,4 millió forint profit volt.

A büntetés kiszabásásánál a legsúlyosabban minősülő bűncselekmény büntetési tételét kell alapul venni - válaszolta a Portfolio kérdésére a főügyészség. Ez 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés. Ő az ügy egyedüli vádlottja.

A Marcsika-ügyet alaposan körbejárja a 25 év, 25 nagy átverés című könyv. A közelmúltban megjelent, az elmúlt negyedszázad nagy visszaéléseit sorjázó kötet külön fejezetet szentelt a történetnek Marcsika hálója címmel.