A 2019-es bérügyekben három kérdés eldőlt, kettő már korábban: az újabb két százalékpontos szocho-csökkentés csak a második félévben lép be, nincs adókedvezmény a cafeteriára a Szép-kártyát kivéve, és van már új minimálbér. A boltos forgalom pedig valószínűleg a javasolt 8 százalékos béremelésnél kisebb ütemben nő eben az évben. A munkaerőhiány is marad, így nem könnyű a bérmatekos házi feladat - fogalmazott a kereskedelmi szakportál.

A boltos bérlisták éllovasa az Aldi és a Lidl, amelyek nyilvánosságra is hozzák, mire számíthatnak a náluk dolgozók a bérekben és juttatásokban. A 2019-es béremelési döntéseket a nagy áruházláncok nem egy időpontban hozzák meg, ez igazodik az üzleti évek fordulónapjaihoz is (ez az Aldinál december 31., a Lidlnél és másoknál egy másik időpont).

Az Aldi már döntött egyszer a 2019-es bérfejlesztésről, de az Erzsébet-utalvány megszüntetése miatt gyorsan változtatnia kellett. A diszkontlánc - korábbi bejelentése alapján - 2019. januárjától 11 százalékkal emelte az alapbért, és eredetileg Erzsébet-utalványt is ajánlott, sőt a pénzbeni cafeteriajuttatást is elhagyta, nyilván beépítette az emelésbe, a maga 3 százalékával. Az utalvány megszüntetésének bejelentésekor viszont lépnie kellett újra, így a cég most már csak a kezdő fizetést tünteti fel honlapján. Valószínűleg nem a mostani az utolsó számszerű ajánlata az álláskeresőknek.

A Lidl később szokott dönteni a javadalmazások emeléséről, nem év elején, így most csak annyit tett, hogy az Erzsébet-utalvány részét áttette arra a Lidl-kártyára, amit eddig is adott.

Nem mindenki ilyen gyors, még jó néhány cég álláshirdetésében ottmaradt a megszüntetett utalvány juttatásának lehetősége.

A Szép-kártya a munkaadóknak adózási oldalról vonzó lehet, de kérdés, hogy az, aki eddig boltban költötte el az Erzsébet-utalványát vagy a készpénzes cafeteriáját, az akar-e szállodába, vendéglőbe vagy masszázsra járni.

A boltos vállalkozások számára kézenfekvő juttatás lehet a saját céges kártya, a kedvezményes dolgozói vásárlás lehetősége. A munkavállalója nála vásárol, árkedvezménnyel persze, a bevétel pedig az övé.

Emellett lehet vendéglátóssal is szerződnie egy munkaadónak a munkavállalói étkeztetésére, ez ugyanis a vendéglátósnak többletforgalom, így akár kedvezményt is adhat az árból. Egy másik példa a saját munkahelyi buszjárat, ami már több helyen működik is - írta a Blokkk.com.