Tavaly január 1-jétől száz parkolóhelyből kettőn lehetővé kell tenniük az elektromos autók töltését a jogszabályban megjelölt kiskereskedelmi egységeknek. A szabályzás az Aldira is vonatkozik, így a társaság az E.On-nal szövetkezve megkezdte a saját hálózata kiépítését a 123 magyarországi üzletének parkolójában.

Az energiavállalat és a kereskedelmi áruházlánc múlt évben kötött megállapodást arról, hogy 123 magyarországi ALDI parkolójában lesz elérhető E.ON által telepített és üzemeltetett töltőpont. Az első 6 oszlopot Nyíregyházán építették ki és helyezték üzembe, a hálózatba a tervek szerint nyár közepéig Szolnokot, Debrecent, Pécset, Székesfehérvárt, Veszprémet, Győrt és Sopront is bekapcsolják - állítják a közleményben.

Egyelőre még Magyarországon várat magára az elektromos autók látványos terjedése, 2018-ban Magyarországon összesen 1 284 elektromos autót helyeztek csak forgalomba. Viszont ez önmagában annyi, mint Csehországban és Lengyelországban együttesen, sőt négyszer annyi, mint ahány elektromos autót például Szlovákiában üzembe helyeztek. Az e-autók elterjedésének legnagyobb gátja, hogy még fejletlen a töltőhálózat, de ez most megváltozhat a kiskerláncokat fejlesztésre kötelező rendeletek miatt. Fontos így az Aldi és az E.On partnersége is, mivel a lánc jelenleg 75 településen rendelkezik bottal, és a legtöbbjüknél lesz töltőoszlop. Ez összesen 360 új elektromosautó-töltőpontot jelent.

A három nyíregyházi Aldi áruháznál 5 darab AC és 1 DC töltőoszlopot állítottak fel, összesen 12 töltési ponttal. A nyár közepéig további 10 töltőoszlopot jelent még országszerte a fejlesztése, melyek fele a tervek szerint 25 kW teljesítményű DC töltő lesz, igazodva az adott Aldi áruház településen belüli elhelyezkedéséhez, a vásárlók igényeihez és a helyben már elérhető elektromosautó-töltési lehetőségekhez.

Az E.On már több éve nyújt e-közlekedéshez kapcsolódó szolgáltatásokat, nemcsak töltőket értékesít, hanem gondoskodik a kivitelezésről és biztosítja a folyamatos üzemeltetést is.

Az Aldi állítja, hogy fontos számára a környezet védelme is, így számos lépéssel csökkenti szén-dioxid lábnyomát, hiszen 2017 óta mind a biatorbágyi 52.000 négyzetméteres logisztikai központjának, mind pedig valamennyi magyarországi üzletének teljes áramszolgáltatását Magyarországon előállított zöldárammal biztosítja és így nagyságrendileg 12.000 tonnával mérsékli a gázkibocsátását. Valamint a vállalat azt tervezi, hogy 2025-re a saját márkás termékek esetében 100 százalékban újrahasznosítható csomagolóanyagot fog használni.