Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Állampapír Plusz bevezetését óriási figyelem övezte. Nem meglepő, hiszen az ötéves futamidejű kötvény kamatozása lépcsőzetesen emelkedik, az induló kamatszint 3,5 százalék, amely fél évre rá 4 százalékra emelkedik, ezt követően minden évben további 0,5 százalékkal növekszik a kamat és az utolsó évben eléri a 6 százalékot.

A hatalmas várakozásokat is felülmúlta az első pár nap értékesítési eredménye, a június 3-7. közötti jegyzési időszak első két napján 20 milliárd forintnyi papírt vásároltak, amely az egyhetes időszakban eladni tervezett mennyiség ötöde.

Az új kötvény bevezetésével egy időben megkezdődött az eddig is meglévő lakossági állampapírok új kamatadómentes sorozatainak forgalmazása is. A befektetőknek kifejezetten jó hír, hogy a Prémium Magyar Állampapír alapvető kondíciói nem változtak. Ez a kötvény változó kamatozású, az éves kifizetések nagysága az éves infláció mértékéhez kötött. Az infláció feletti felárt azonban az új sorozat kibocsátásával nem változtatták meg: a hároméves Prémium Magyar Állampapírnál 1,4 százalék, míg az ötévesnél 1,7 százalék maradt.

Így az ötéves Prémium Magyar Állampapír induló kamata 4,5 százalék továbbra is, ugyanakkor kamatadót már nem kell fizetni utána. (A 2018-as infláció mértéke 2,8 százalék volt.) Az adó megszüntetése miatt egymillió forint befektetése esetén az első évben 6 750 forinttal több hozamot érhetünk el.

Melyik állampapírt érdemes választanunk?

Ennek eldöntéséhez a Bankmonitor.hu szakértője megvizsgálta, hogy menyi hozamot érhetünk el a különböző kötvényeken. Érdemes különböző futamidőket is összehasonlítani, így megtudhatjuk, a lépcsőzetesen emelkedő kamatozású új lakossági kötvény rövidebb futamidőnél jó alternatívája lehet-e a többi állampapírnak.

Feltételezve, hogy az éves infláció végi 2,8 százalék marad.

Az új kötvény mind három-, mind ötéves befektetési időtávon jobban teljesít az inflációkövető állampapírnál. Még abba az esetben is, ha a prémium kötvénynél a kamatok újra befektetésével kalkulálunk. (A Magyar Állampapír Plusznál kamatfizetéskor automatikusan kötvényt kapunk, és csak a papír eladásakor, vagy a futamidő végén történik ténylegesen pénzkifizetés. A Prémium Magyar Állampapírnál kamatfizetéskor is pénzt kapunk, ezen összegek nem kerülnek automatikusan újra befektetésre.)

A különbség ötéves futamidőnél igazán jelentős, egymillió forintos befektetésnél a hozam több mint 25 ezer forinttal nagyobb akkor is, ha újra befektetést feltételezünk mindkét papírnál. Ugyanakkor a számításnál a teljes időszak alatt fix 2,8 százalékos inflációt feltételeztünk. Ez eléggé életszerűtlen, hiszen az áprilisban és májusban is az infláció mértéke 3,9 százalék volt, ezzel kalkulálva már eléggé más eredményre juthatunk.

Milyen infláció mellett érné meg inkább a Prémium Magyar Állampapír?

Érdemes lehet megnézni, hogy milyen inflációnál lehet nagyobb a nyereségünk a változó kamatozású papírt választva. A számítások során azt feltételeztük, hogy az infláció a második kamatfizetésre megváltozik, de onnantól további elmozdulás nem történik.

A Prémium Magyar Állampapírnál normál kamatfizetést feltételeztünk, mivel az újra befektetéshez ténylegesen a mi új megbízásunk szükséges. A teljes hozam 4,01 százalékos infláció esetén lenne azonos mértékű, ennél magasabb éves inflációnál már a prémium kötvény vásárlása érné meg jobban. (Természetesen az infláció további elmozdulása az eredményt megváltoztatná.)

A májusi inflációs érték 3,9 százalék volt, de ennek mértéke 2019 egészébe az elemzői várakozások alapján nem fogja elérni a négy százalékos szintet, sőt inkább a három százalékhoz lesz közelebb. Így kijelenthetjük, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a Magyar Állampapír Plusz választása valóban jó döntés, ha valaki mérsékelt kockázatok mellett szeretne elérni relatív magasa hozamokat. Ugyanakkor a többi lakossági állampapír vonzereje is megnövekedhetett a kamatadó eltörlésével, például a betétekkel szemben.