Menet közbeni ellenőrzést vezet be a NÚSZ 2019-től a díjköteles utakon. A rendszert már eddig is tesztelték és az sikeresnek bizonyult. Ez azt jelenti, hogy azok az autók, amelyek eddig az út mentén állva ellenőrizték a forgalmat, mostantól menet közben is dolgoznak. A cég idén 5 új Toyota Aurist szerelt fel kamerákkal.

Idén április végéig a mintegy 2,5 hónapos tesztidőszak alatt a közel 3600 feldolgozott esetből 67 bírságolás történt a menet közbeni ellenőrzés révén - mondta Bartal Tamás.

Az esetek 67 százalékába azok a kamionok tartoznak, akik úgy trükköznek, hogy csak a fix ellenőrzési pontig váltanak viszonylati jegyet, utána pedig nem.

Napi.hu, Szász Péter

Mintegy 22 százalékot tesznek ki a "szellemkamionok", amelyek felhajtják a rendszámukat a fix ellenőrzési pontoknál. Ők jellemzően be sem regisztráltak a NÚSZ rendszerébe. Ezentúl ennek a trükközésnek sem lesz értelme, hiszen az ellenőrző autó a szemközti sávból is képes felvételt készíteni és mire ezt a kamionos észreveszi, addigra már rég megvan a bizonyíték arra, hogy nem fizetett.

A maradék 11 százalékba azok tartoznak, akik regisztráltak ugyan a rendszerbe és szoktak is jegyet venni, de például elfogyott a keretük, vagy rossz kategóriát váltottak.

Fontos, hogy a rendszer egyelőre csak a 3,5 tonna feletti össztömegű járművek jogosultságát ellenőrzi, az e-matricákat egyelőre nem.

Mostantól egy bliccelő sem lehet nyugodt.

- mondta Bartal Tamás, hozzátéve, hogy a tisztességes fuvarotok is megérdemlik, hogy a "trükkmesterek" lelepleződjenek.

Bartal Tamás elmondta, hogy egyre több a jogosulatlan úthasználat a kamionok esetében. Ennek részben az az oka, hogy nagyobb a forgalom, több a díjköteles út és többet is ellenőriznek.

Idén egyébként a fix kamerarendszert is tovább bővítik, több lesz a mobil ellenőrzés, szorosabban együttműködnek a hatóságokkal és tovább fejlesztik a rendszert.

Napi.hu, Szász Péter

A cég rendszerei a nap 24 órájában és az év 365 napján folyamatosan működnek. A vállalat 126 ellenőrző kapuval egyidejűleg 340 forgalmi sávot figyel közel 1200 kamerával, továbbá ezeket kiegészítve változó helyszíneken 45, úgynevezett mobil adatgyűjtő gépjárművel, valamint 8 mozgó ellenőrzési egységgel végez - megállításos - ellenőrzést. A Napi.hu kérdésére elmondta, hogy öt ellenőrzésre alkalmas autó áll forgalomba.

További ellenőrzési módok:

Portálkapus és mobil járműves adatgyűjtés

A NÚSZ a díjköteles utakra fixen telepített portálokkal és azokat kiegészítő, változó helyen álló kamerás járművek segítségével elektronikusan, a forgalomban közlekedők megállítása vagy lassítása nélkül vizsgálja a gépjárművek úthasználati jogosultságát. Az elektronikus adatgyűjtési adatok alapján végzett ellenőrzések eredményeként a jogosulatlan úthasználók postai úton, vagy behajtási partnereken keresztül kapják meg a pótdíjfelszólítást.

Mobil helyszíni ellenőrzés

A forgalomban közlekedők lassításával, célzott kiemelésével vagy kivezetésével történő ellenőrzés, melynek során a jogosulatlanul közlekedő járműveket megállítják. A pótdíj kiszabása esetén az eljárás esetükben már a helyszínen megkezdődik.

Két fő típusa létezik: az átfogóbb, úgynevezett kitereléses ellenőrzés, melynek során, a rendőrség vezényletével az autópálya forgalmát a nagyobb pihenőkbe kiterelik, ott az együttműködő további szervezetekkel közösen a ellenőrzik a járműveket és azok vezetőit.

Napi.hu, Szász Péter

A mobil helyszíni ellenőrzések másik típusa a NÚSZ saját akciója, melynek során az autópályapihenőkben vagy a le- és felhajtóágakban a társaság a forgalom lassítása mellett úgynevezett megállításos ellenőrzést végez. Azaz a közlekedőkből a helyszínen kiszűri a jogosulatlanul érkező járműveket, majd azokat félre állíthatja és intézkedés alá vonhatja.

Milliárdos pótdíjbevétel

Tavaly az e-matrica rendszerben mintegy egymillió pótdíjat szabtak ki, míg a 3,5 tonna feletti járművekre kiterjedő e-útdíjrendszerben 250 ezer jogosulatlan úthasználatot regisztráltak. A pótdíjbevétel mintegy 7 milliárd forintot tett ki. Az e-matricákat egyelőre nem ellenőrzik az új autók, de ez csak időlegesen van így.