Balkáni állapotok uralkodnak a magyarországi autópályák mellett található, évtizedes-elavult WC-kben. Pedig a büdös, vizelettel elárasztott, rozsdás illemhelyek karbantartására és tisztítására évente 800 millió forintot fordít a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Ebből az összegből az országos közúthálózat mentén található több mint 130 pihenőhelyet tisztítják meg - elméletileg.

Egy pihenőhely és WC fenntartására havonta, átlag több mint félmillió forint jut, de ennek kevés jelét látni. Az még csak-csak elképzelhető, hogy ürítik a szemetes edényeket, és néha felseprik a kövezetet is, de hogy a 80 darab pihenőhelyen található saját üzemeltetésű WC-épületet nem tartják tisztán, az biztos.

Az ósdi fabarakkokat amúgy nem is igen lehet kellően tisztítani, új mellékhelységek pedig nem épülnek. A legforgalmasabbnak számító M1-es autópálya mellett Budapesttől-Győrig mindössze egy, borzalmas állapotban levő WC- található, míg a Győr-országhatár között négy, hasonló színvonalú "pihenőhely" várja az autósokat. Az utazók ezért kénytelenek a benzinkutak fizetős illemhelyeit használni - ha nem akarnak a pihenőhelyek bokraiban könnyíteni magukon.

Hogy miért nem működik - vagy miként működik - a WC-k karbantartása, azt a Magyar Közút kommunikációs részlege kérdésünkre így foglalta össze:

Így fest a részletes leírás

"Az úgynevezett kis takarítást (hulladéktároló kiürítése, szemeteszsákok cseréje, WC-papír feltöltése, tisztálkodási és fertőtlenítő szerek pótlása) valamennyi pihenőben, WC-épületben naponta legalább egy alkalommal elvégzik a társaság munkatársai. Egyes kiemelt pihenőkben a nyári időszakban a hét minden napján napi kétszer vegyszeres tisztítást is alkalmaznak. Továbbá havonta legalább egy alkalommal - a frekventált pihenőkben heti rendszerességgel - vegyszeres és gőzborotvás nagytakarítást végeznek a WC-épületekben.

A téli időszakban minimum egy, nyáron napi két alkalommal történő takarítási munkák során zsírtalanító tisztítószert használnak, ezzel átdörzsölik a rozsdamentes acél WC-csészéket és piszoárokat. A forró vizes öblítést követően vízkőoldós, majd baktériumölős tisztítószert alkalmaznak, a kollégák áttörölgetik a többi rozsdamentes felületet, a kézmosókat, érintőfelületeket, pelenkázót, kapaszkodókat. Szintén forró vizes tisztítószeres felmosást követően feltöltik a folyékony szappantartókat és WC-papír-tartókat. A körülbelül 30-40 perces munkát ugyanakkor pár perc alatt tönkreteheti egy felelőtlen használó."

Aki csak egyszer is meglátogatott egy autópálya-illemhelyet, az saját szemével láthatta, hogy az előbbi leírásban részletezett szolgáltatások inkább csak elméletben léteznek. Gyakori utazóként tanúsíthatom, hogy nem hogy pelenkázót, de papírtörülközőt, WC-papírt vagy kézmosó szert sem láttam egyszer sem. (A közútkezelő által említett  napi egyszeri takarításról pedig csak annyit, hogy egy átlagos étteremben, ahol a vendégforgalom  nagyságrenddel kisebb, mint egy autópályán, óránként takarítják az illemhelyeket.) Szelektív hulladékgyűjtésre utaló jelet sem látni, hacsak a pihenőkben otthagyott gumiabrocsokat és papírszemetet nem tekintjük annak. ( Mindezek a gondok nem jellemzőek az M5 és M6 autópályák pihenőhelyeire, mivel azokat a koncessziós autópálya-kezelők üzemeltetik.)

Az utazók a felelősek

A Magyar Közút válasza szerint a pihenők tisztán tartásán a gyorsforgalmi hálózaton mérnökségenként egy brigád, azaz két-három fő, összesen körülbelül 45-50 fő dolgozik.

Munkájuk nehézségét érzékeltetve aláhúzzák, hogy a " pihenőhelyek tisztán tartását nagyban nehezíti a pihenő, WC nem rendeltetésszerű használata, a hulladékgyűjtőknél elhelyezett, nagy mennyiségű kommunális hulladék, építési törmelék, autó gumi, melynek elszállításáról plusz költségek mellett kell gondoskodnunk. Erőfeszítéseink mellett sajnos általános tapasztalat, hogy a pihenőhelyek egyik napról a másikra szennyezett képet mutathatnak, ha a napi takarítás elvégzése után az utazóközönség (például turistabusz esetében) nem az elvárható normáknak megfelelően használja a pihenő illemhelyét.

Napi szinten problémát jelent a felfeszített ajtók, megrongált zárak, letört tükrök, tartók, letépett információs matricák, ellopott tisztítószerek, kéztörlők, papírok, tönkretett csapok pótlása, helyreállítása. Az elmúlt években a gyorsforgalmi úthálózaton, főleg az M1-M0-M5 útvonalon dinamikusan nő évről-évre a forgalom, ennek megfelelően a növekvő átutazó közönség miatt egyre nagyobb feladat hárul ránk a takarítási munkák során is. Igyekszünk a rendelkezésünkre álló forrásokat a pihenőhelyek felújítására is fordítani, erre ütemezetten van lehetőségünk - írták a válaszukban

Felújítás kizárva

Továbbra sem világos, hogy mit takar az ütemezett felújítás. Hiszen az M1, az M7 és az M3 autópályák melletti illemhelyek állapota évek óta tragikus, és felújításnak ezeken a forgalmas szakaszokon semmi nyoma. Szemben a szomszédos Ausztriával, ahol sorra épülnek minden tisztasági igényt kielégítő Raststationok az autópályák mellé - és ott tényleg van babapelenkázó és kézmosó szer is. Nem mellékesen a magyar autópályák használatáért éppen úgy fizetni kell mint a sógoroknál - sőt az itthoni tarifák magasabbak.

Tavaly egyik nagyforgalmú pálya mentén sem újították fel a WC-ket, új pihenők csakis az újonnan átadott gyorsforgalmi útvonal mentén épültek. Ezekből a legutolsó (2018. decemberi átadással) az M35-ös autópálya mentén a mikepércsi és derecskei pihenő párok. A legújabb pihenőhely az M86-os úton, Vámoscsalád térségében a 111-es kilométernél épül - közölte a sajtóosztály. Idén várhatóan megújul az igrici, a babati, a kerekharaszti, a kisbagi és a galgai pihenőhely, ahol a pihenőhelyi bútorzatokat, kukákat helyeznek ki, és WC-épületeket is felhúznak.

Tarthatatlan állapot feloldása?

Úgy látszik, hogy a Magyar Közút Közút is érzékeli a helyzet fenntarthatatlan és borzalmas voltát, mert írásbeli válaszukban kiemelik, hogy idén a 800 millió forint mellett további 1 milliárd forintot különítettek el pihenőhelyi karbantartási, felújítási és üzemeltetési feladatokra, valamint kukák, padok és asztalok, valamint a WC-épületekben használatos tisztítószerek és eszközök beszerzésére, az épületek ajtóinak cseréire, továbbá az épületek üzemeltetésére.

Ennek végrehajtására egy közbeszerzési pályázaton választják ki a nyertes vállalkozást. Némi reményt nyújt az az információ is, hogy közbeszerzési eljárással választanak ki olyan vállalkozást, amelynek néhány kiemeltebb pihenőhely teljes üzemeltetését kiadnák.

Címlapfotónk két héttel ezelőtt az M3-as autópálya fóti pihenőhelyén készült.