A jogszabályi előírásoknak megfelelően a díjtarifa életbe lépése előtt 60 nappal, így a jövő év január elsejei szerződéses évfordulóval rendelkező szerződések esetében legkésőbb 2016. november 1-jén éjfélig tehetik közzé díjtarifáikat azok a biztosító társaságok, amelyek tarifáik módosítása mellett döntenek. A Mabisz nyilvántartása szerint az összes, 4,6 millió jármű szerződéseinek 37,2 százaléka, 1,7 millió gépjármű kgfb-szerződésének évfordulója esik továbbra is január 1-jére.

A 4,6 millió járműből 2,9 millió olyan személyautó, amelynek tulajdonosa magánszemély. Közülük 1,1 millió - 37 százalék - gépkocsi szerződése január 1-i évfordulós.

A díjakat a biztosítók a szektor felügyeleti szerve, az MNB honlapján, a Mabisz, illetve a cégek saját honlapjukon jelentetik meg. Egy tavalyelőtti jogszabály-módosítás szerint a biztosítók már nem kötelesek díjat hirdetni. Annak a társaságnak, amely november 1-je éjfélig nem hirdet új díjakat, automatikusan az utoljára meghirdetett tarifái lesznek érvényben 2017. január 1-jétől is.

Jó tudni, hogy 2013. január 1-jétől vált teljesen szabaddá a magyarországi kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási piac díjhirdetési rendszere. E szerint a biztosítók év közben is bármikor - nemcsak, mint korábban, évente egyszer, október végén - módosíthatják kgfb-tarifáikat. Természetesen a már megkötött szerződések díja a következő biztosítási évfordulóig változatlan marad.

Egyre kevesebb jármű kgfb-szerződése esik az év elejére. 2010. január 1-je óta az újonnan vagy használtan megvásárolt gépjárművek kgfb-szerződésének évfordulója a megvásárlás, illetve a szerződés megkötésének napja.