A cég a legjobb ügyfélélményt nyújtó és piaci irányt diktáló biztosítóvá alakult át az elmúlt 3 évben. A társaság 3 éve 200 biztosítási terméket kínált, ma összesen 36 biztosításuk van, és ebbe már a Cherrisk online biztosítási termékek is beletartoznak - mondta az Uniqa vezérigazgatója.

A biztosító díjbevétele 2018-ban 68 milliárd forint volt az előző évi 64,5 milliárd forinttal szemben. Ezen belül a nem élet üzletág díjbevétele az előző évi 36,6 milliárd forintról 42,3 milliárd forintra emelkedett 2018-ban, az életág bevétele a 2017-es 26,4 milliárd forinthoz képest 2,4 milliárd forinttal alacsonyabb, 24 milliárd forintot ért el.

Kurtisz Krisztián rámutatott: a nem életbiztosításoknál a nem gépjármű alapú biztosítások 20 százalékkal nőttek.

Polányi Zoltán, a biztosítócég vállalati üzletágvezetője szerint tavaly a csoportos személybiztosításokat helyezték előtérbe. A vállalkozások egyre jobban megértik, hogy a minőségi, nagy szaktudású munkaerő megtartásának fontos eszköze, ha a dolgozóknak személy- és egészségbiztosítási termékeket kötnek. Polányi Zoltán szerint idén jelentős mértékben fejlesztik az úgynevezett "risk engineering" szolgáltatásaikat, ahol a szakembereik a cégek kockázatait mérik fel és ajánlanak számukra "testre szabott szolgáltatásokat".

Az Uniqa a kis- és középvállalkozások felé akar nyitni, ennek érdekében a biztosító belépett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségébe (VOSZ) és terveik szerint a közeljövőben külön termékeket kínálnak az érdekvédelmi szervezet tagjainak.