Darabos Tamás panasszal élt az ügyészségen a gyanúsítással szemben, csakúgy, mint az eljárás másik két gyanúsítottja. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ugyanis Nátrán Rolandot, a bank volt vezérigazgatóját (egyben a gazdasági tárca korábbi helyettes államtitkárát), és Nobilis Kristóf nagyvállalkozót is gyanúsítottként hallgatta ki - olvasható a lapban.

Az NNI az ügyben tavalyelőtt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt indított nyomozást az Eximbank új vezetésének feljelentése alapján. A pénzintézet vezetősége szerint ugyanis az állami intézmény számára hátrányos volt a Nobilis Kristóf érdekeltségébe tartozó Lánchíd Palota kibérlésére kötött megállapodás, amelyet a bank korábbi vezetőjeként Nátrán Roland írt alá.

Eközben a Fővárosi Törvényszék a múlt év végén hozott nem jogerős ítélete alaptalannak találta az Eximbank keresetét. A pénzintézet azért perelte a Nobilis érdekeltségébe tartozó céget, mert álláspontja szerint feltűnően értékaránytalan módon adta számukra bérbe a Duna-parti ingatlant.