A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) alapján készült jelentés szerint a bankcsoport konszolidált mérlegfőösszege 2017. március 31-én 575,1 milliárd forint volt, ami az előző negyedév véginél 3,1 százalékkal, az egy évvel korábbinál 22,1 százalékkal alacsonyabb - írja az MTI.

A nettó kamatbevétel 3,448 milliárd forint volt az első negyedévben, amely 0,8 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál és több mint 900 millió forinttal, 35 százalékkal emelkedett a 2016. negyedik negyedévhez képest.

A nettó díj- és jutalékbevételek közel 2,0 milliárd forintos összege 28 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 14,3 százalékos növekedést mutat az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

A bankcsoport 336 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta az első negyedévet, míg tavaly az első negyedévben 824 millió forint vesztesége volt. Az eredmény jelentős javulását a többi között a hitelezési veszteség és az egyéb eredménytételek nettó veszteségének mérséklődése, a jutalékbevételek emelkedése, illetve a társult vállalkozások pozitív évközi eredménye okozta - közölték.

A hitelkihelyezések volumene visszaesett a 2016-os év, ezen belül a negyedik negyedév kiemelkedő teljesítményéhez képest, ugyanakkor a hitelállomány több mint 10 milliárd forintos bővülést mutatott az év első három hónapjában az egy évvel korábbihoz képest.

A lakossági hitelfolyósítások 5,2 milliárd forintos összege 15,3 százalékos visszaesést jelent az előző negyedévhez képest, de gyakorlatilag megegyezik egy évvel korábbi értékkel.

A vállalati kihelyezések 9,3 milliárd forintos összege az egy évvel korábbihoz képest 4,7 százalékos bővülést jelent.

A hitelek bruttó állománya március 31-én 320,5 milliárd forint volt, ami az előző negyedév végéhez képest 2,2 milliárd forintos növekedés.

A konszolidált IFRS betétállomány március végén 289,5 milliárd forint volt, amely 7,5 milliárd forinttal alacsonyabb az előző év véginél.

A vállalati betétek volumene az első negyedév végére 4,2 százalékkal, mintegy 160,8 milliárd forintra csökkent, míg a lakossági betétek állománya gyakorlatilag nem változott és 128,7 milliárd forinttal zárta a márciusi hónapot.

Az FHB csoport tagjai által kezelt összes - nem konszolidált - megtakarítás-állomány március 31-én 867 milliárd forint volt.

Az FHB részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír a csütörtöki tőzsdenapot egy forintos erősödéssel, 526 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 728, a legalacsonyabb 385 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!