Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Cáfolják a bankok, hogy olyan iránymutatást kaptak volna a Pénzügyminisztériumtól (PM), amely szerint nem nyújthatják az babaváró támogatást hitelkiváltásra. Az állítólagos iránymutatásról a hvg.hu számolt be pénzügyi forrásokra hivatkozva.

A bankok nem hallottak róla

Lapunk több bankot és a Magyar Bankszövetséget, valamint a Pénzügyminisztériumot is megkereste, valóban ez-e a helyzet. A Pénzügyminisztérium válasza még nem érkezett meg (ezzel később frissítjük cikkünket - a szerk.), de a K&H, az Erste, a CIB, és a Budapest Bank is úgy nyilatkozott a Napi.hu-nak, hogy nem érkezett hozzájuk ez idáig ilyen iránymutatás, nem is tudnak ilyen elvárásról. Az OTP nem kívánt sajtóhíreket kommentálni. A Takarék csoport úgy nyilatkozott: a jogszabály szerint a hitel célja szabad felhasználás, ettől eltérő tartalmú állásfoglalásről ők sem hallottak.

A Magyar Bankszövetség sem tud ilyen kérésről, bár hozzátették, a tagbankokat megkereshette közvetlenül is a PM. Az viszont ritka, hogy a bankokat csak külön megkeresi a kormány, a bankszövetséghez nem juttatja el az iránymutatásait.

Az ügyfelek összezavarodtak

A jövő héttől igényelhető babaváró hitel iránt hatalmas az érdeklődés, minden újabb hír után tömegesen keresik meg a bankokat az ügyfelek. Sokan tervezik hitelkiváltásra használni a kamatmentes kölcsönt, amellyel jóformán bármelyik korábbi hitel törlesztőrészlete csökkenthető. Egy 10 millió forintos, évente 5 százalékos kamatú lakáshitelnél például egy év alatt 500 ezer forintnyi kamatot spórolhat meg egy család, de egy egymillió forintos 12 százalékos személyi hitelnél is 120 ezer forint a különbözet.

A kiváltással a bankok bukhatnak ugyan, hiszen a babaváró hitel marzsa alacsony, a jelenlegi állampapír-piaci kamatok mellett csupán 2,63 százalékos. A minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket is ennél magasabb, 3,5 százalékos maximális marzs mellett folyósíthatják, a többi hitelnél pedig még nagyobb a nyereségük. A hitelközvetítőknek is fájhat a babaváró hitel: ha ugyanis egy korábban rajtuk keresztül kötött hitelszerződést emiatt szüntetnek meg, akkor elesnek a tartási jutaléktól.

A jtm persze számít

A Budapest Bank szerint félreértésről van szó a hitelkiváltás kapcsán. "A félreértés véleményünk szerint abból adódhat, hogy a Magyar Nemzeti Bank előírása által meghatározott jövedelemarányos törlesztőrészlet (jtm) számításánál akkor is figyelembe kell venni a meglévő hitelek törlesztő részleteit, ha az ügyfél a babaváró kölcsön igénylésekor úgy nyilatkozik, hogy azt egy meglévő hitel kiváltására fogja fordítani" - írták lapunknak.

A vonatkozó MNB-rendeletben azonban nincs semmilyen speciális rendelkezés a július 1-től igényelhető kedvezményes hitelről, vagyis ha kiváltásra használják is fel a megkapott pénzt, ugyanúgy kell számítaniuk a bankoknak a jtm-et, mint egy normál piaci alapú ilyen jellegű kölcsön esetében. A bankok persze dönthetnek úgy is, hogy nem folyósítják az új családi támogatást hitelkiváltásra, de a Napi.hu hitelközvetítőktől úgy értesült, hogy több pénzintézet is zöld utat adott ennek a lehetőségnek. A Budapest Bank és a CIB is úgy nyilatkozott lapunknak, hogy fogják nyújtani a hitelt hitelkiváltásra is. A kulcskérdés legfeljebb az lesz, a jtm-et hogyan számítják majd.

Mégis pontosít az MNB

A Magyar Nemzeti Bank a szerdai Magyar Közlönyben tervez megjelentetni egy rendeletet, amely a babaváró hitellel kapcsolatos. Nagy Márton MNB-alelnök kedden annyit elárult, hogy a jtm-szabályok hitelkiváltásnál nem számítanak, vagyis valószínűleg a babaváró hitel felvehető összegét kiváltás esetén nem csökkenti majd a meglévő és kiváltandó hitelek volumene.

Gyakorlatban ellenőrizhetetlen

A Takarék csoport arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyakorlatban a hitelkiváltás célú illetve szabad felhasználású hitelek között az a fő különbség, hogy előbbi esetén az ügyfél szerződésben vállalja a hitelek kiváltását, illetve a pénzintézetek a végtörlesztésre megjelölt számlára közvetlenül utalnak, így nincs az ügyfélnek lehetősége más célra felhasználni a kölcsönt. Ebben az esetben a jtm-számítás során nem kell figyelembe venni a fennálló tartozásokat, amelyeket kiváltanak majd. A babaváró hitel esetében a jtm-számítás során feltételezni kell, hogy a jelenleg fennálló hitelek továbbra is fennmaradnak, ezért adott esetben alacsonyabb hitelösszegre lehet hitelképes az ügyfél.

Gránit Bank ehhez még annyit fűzött hozzá, hogy ha nem annál a banknál veszik fel a babaváró kölcsönt, ahol a korábbi hitele is van az ügyfélnek, akkor nincs rálátása a régi banknak, hogy a korábban felvett hitelt elő-, végtörlesztése egyértelműen a babaváró kölcsönből történik. Magyarán gyakorlatban nem is lehetne megakadályozni, hogy a babaváró hitelt hitelkiváltásra használják az igénylők.