Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A régi szolgáltató 22 éven át adta a menzát a településen, úgy, hogy az előírásokkal ellentétben nem írtak ki újra és újra közbeszerzési eljárást. A céggel ehelyett folyamatosan hosszabbítottak, arra hivatkozva, hogy mindkét fél elégedett az üzlettel.

Most azonban, új, független polgármestert választottak, s több mint két évtized után pályázatot írtak ki a közétkeztetésre. Ezt egy új szolgáltató nyerte, a balmazújvárosi képviselő testület egyhangú szavazatával, a polgármester egyetértésével.

Bár elvileg szeptember elején, a tanév kezdetekor kellett volna a régi szolgáltatónak átadnia a terepet utódjának, a legújabb és legutolsó határidő október 31.-e volt. Ám ekkor sem történt semmi. Minden maradt a régiben.

Az új szolgáltatóval ugyanis továbbra sem írta alá a szerződést a polgármester, aki ezzel nem hajtotta végre a képviselő testület döntését, amelyet ő is megszavazott. Ráadásul törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a pályázat ügyében, holott hatósági állásfoglalás támasztja alá annak jogszerűségét.

Balmazújvárosban most forrnak az indulatok, úgy tudjuk, a képviselő testület leszavazta a polgármestert, abban a reményben, hogy vége megoldódik a menza mizéria. A városban információink szerint most az a hír járja, hogy Hegedűs Péter polgármester újra a régi szolgáltató szekerét tolja.

Azt egyelőre nem lehet tudni, a régi szolgáltató milyen alapon főz tovább, mindenesetre a Közbeszerzési Hatóság honlapján nem tették közzé, hogy a határidőt kitolták volna. Ennek hiányában viszont ex lex állapot áll fenn. Az új szolgáltató még nem adhat ételt, mert nem engedik neki, a réginek pedig már nem szabadna. Ha tényleg törvénytelenül működik, akkor a közbeszerzési törvény szerint a szerződében foglalt ár 15 százalékát kell büntetésként a városnak megfizetnie, ami akár több tízmillió forint is lehet.

Természetesen kerestük Hegedűs Péter polgármestert, többször is, ám az utóbbi napokban már nem vette fel a telefont. Korábban annyit mondott, tudja jól, hogy 1600 iskolás étkeztetése a tét, ami elsőrendű közérdek.