Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több mint félmilliárd forint adó elcsalásával gyanúsítják Balogh Sándort, a budapesti vizes vb-t szervező cég korábbi gazdasági igazgatóját, akiről múlt héten derült ki, hogy két elfogatóparancsot adtak ki ellene. Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős miniszter első férjét azonban kirúgták a Bp2017 Kft.-től.

A G7-nek a társaság nem árulta el, miért és hogyan rúgták ki Baloghot, de rátaláltak egy az adóhatóság által a cégbíróságnak küldött iratra, mely szerint az üzletember ellen hivatalosan "üzletszerűen elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt" folyik az egyik eljárás. Ugyanebből a dokumentumból tudta meg a portál azt is, hogy a Globimpex  Zrt. vagyonát teljes mértékben zár alá vették.

"Balogh Sándor ügyvezetése, képviselete alatt álló Globimpex Zrt. 2015. 12. havi bevallását nullás adattartalommal nyújtotta be, abban sem értékesítést, sem beszerzést nem szerepeltetett, annak ellenére, hogy a társaság vevőpartnerei a Globimpex Zrt-től történő beszerzést közöltek a bevallásukban" - írják a hivatalos iratra hivatkozva, mely szerint a NAV gyanúja szerint a társaság több mint 340 millió forintnyi áfát nem fizettet be.  Más vállalatainál is voltak gondok, így összességében az üzletembert 587 019 240 forintos költségvetési csalás miatt keresik. Múlt héten írta meg a portál, hogy körözik Balogh Sándort.

A cikk nem tér rá ki, de a Magyar Afrika Társaság és a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökeként adott interjút a 2018. júniusi Diplomata Magazinnak Balogh, amelyben például ezt - a jelenlegi helyzet fényében érdekes - kijelentést tette.

"Világrekord idő alatt, költségkereten belül készült el a Dagály úszóaréna, a világ egyik legkorszerűbb sportlétesítménye. Számos országból a sport és az üzleti világ képviselői egyaránt csodájára járnak, s neve hallatán felsejlik a WONDER szó."