Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Mercedes úgy döntött, hogy Kecskeméten építi fel új, második autógyárát, amely sokkal nagyobb volumenű annál a 185 milliárdos beruházásnál amelyet még áprilisban bejelentettek. A teljes beruházási összeg 1 milliárd euró (313 milliárd forint) és 2500 embernek adnak munkát. A kormány ezt 12,9 milliárdos támogatással segíti.

Amikor tavasszal letették a 99 ezer négyzetméteres üzemcsarnok alapkövét, már akkor folytak az egyeztetések a színfalak mögött. Ezek értek be most - mondta Szijjártó.

A Mercedes a hazai GDP-hez 0,2 százalékkal járul hozzá most, azonban a beruházás megvalósulása után ennek a duplája, 0,4 százalék lesz a hozzájárulás mértéke. Minden autóipari munkahely 5-6 munkahelyet hoz létre más ágazatokban. Ezért helyes döntés volt az autóipart stratégiai ágazatnak minősíteni - vélte Szijjártó Péter, aki nem tart attól, hogy túl nagy lesz az autóipar aránya Magyarországon, amely az ország kitettségét növelné.

A beruházásokért hatalmas harc folyik. Magyarország nyitott gazdaság és az elmúlt hat évben hazánk Közép-Európa termelési központja lett. Januártól májusig komoly termelési értéket állított elő az autóipar, 157 ezer ember dolgozik az ágazatban. Ráadásul Magyarország szerepe a Brexit miatt is felértékelődött - mondta a miniszter.

Markus Schäfer, a Mercedes-Benz Cars termelési és ellátási láncért felelős igazgatótanácsi tagja elmondta: már korábban tudták, hogy a kecskeméti gyár egy sikersztori lesz, amely fontos pillére a cég gyártási hálózatának. Az új üzem flexibilis gyártásra lesz képes, így több modell összeszerelésre válik lehetségessé, függően a piaci igényektől. Az előkészületek még az idén megkezdődnek, a termelés az évtized végén indul.

Az új üzemben első- és hátsókerék hajtású valamint alternatív kocsikat is gyárthatnak. A vállalat termékpalettája a jelenlegi 32-ről 40-re nő a közeljövőben. A cég 2012 óta gyárt elsőkerék-hajtású kompakt autókat Magyarországon, februárban gördült le a félmilliomodik autó a gyártósorról.

A cég áprilisban még egy 185 milliárd forintos beruházást jelentett be Kecskeméten. Ebből 80 milliárdot fordítanak egy 99 ezer négyzetméter alapterületű új, csúcstechnológiával felszerelt karosszériaüzem felépítésére. Emellett a már meglévő üzemekben is fejlesztenek, bővítik a gyártókapacitást.

Ilyen a múlt

A stuttgarti székhelyű Daimler-Benz konszern 2008. június 18-án jelentette be, hogy Magyarországon fogja gyártani új generációs Mercedes A és B modelljeit, a mintegy 800 millió eurós beruházással megvalósuló üzemet Kecskeméten építik fel. A gyár alapkövét 2009. október 16-án helyezték el, egy év múlva elkészültek a gyárépületek, az építési megbízások több mint 80 százalékát magyar vállalkozások végezték.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2012-ben nyitotta meg gyárát Magyarországon, kevesebb mint 16 hónappal később, 2013 júliusában a százezredik, 2016 februárjában pedig az ötszázezredik személygépkocsi is legördült a kecskeméti gyártósorról.

Az első Magyarországon is gyártott termék a B-osztály volt, majd 2013-ban a négyajtós CLA coupé, illetve 2015 januárjában a CLA Shooting Brake gyártását is megkezdte a kecskeméti gyár. Ez utóbbi két típust kizárólag Magyarországon gyártják az egész világ - több mint 180 országa - részére.

A társaság 2008-as alapítása óta a vállalat eddig több mint egymilliárd euró beruházást valósított meg a kecskeméti telephelyen, és közvetlenül több mint négyezer új munkahelyet teremtett. Munkáltatóként és vállalatként több mint 23 millió eurót fizettek adó és járulék formájában a magyar államnak és Kecskemét városának. A megrendeléseik több mint 25 százaléka magyarországi céghez kerül.