Az elnök szerint az étkezési alma kilónkénti ára az áruházban 400 forint körül van, míg a termelőnél 70 forintba kerül. Elmondta, hogy ennek ára korábban 130 forint volt, innen csökkent 70 forintra. Ez azt jelenti, hogy az ipari alma árának csökkenése magával húzza az étkezési alma árát is.

Jakab a műsorban elmondta azt is, tárgyalásokat folytattak a legnagyobb felvásárlóval, aki végül két forinttal emelte volna meg az ipari alma jelenleg 13 forintos kilogrammonkénti átvételi árát, es ez elfogadhatatlan.

Szerinte megoldást az jelenthetné, ha a gazdák rendelkezésére állna egy saját tulajdonú gyümölcsfeldolgozó üzem, így befolyásolhatnák az árakat. Hozzátette, hogy ennek előkészítését már megkezdték.

A léalma alacsony felvásárlási ára miatt hetek óta tüntetnek a gazdák, hogy a felvásárlók emeljenek.

A fotó forrása: Napi.hu/Szász Péter.