Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az indoklás szerint az kétségkívül megállapítható volt, hogy Bige László nagyvállalkozó üzemében voltak üzemzavarok, azonban az, hogy mely körülmény, milyen okból vezetett arra, az üzem nem felelt meg a biztonságos üzemeltetés feltételeinek, valamint az, hogy a felperes milyen kötelezettséget nem teljesített, az nem derült ki a határozatból.

A bíróság szerint a hatóság nem indokolta határozatában, hogy miért kellett a teljes üzem működését betiltani, de az sem derült ki, hogy a biztonságos üzem működéséhez fűződő kötelezettségeit milyen okból nem teljesítették volna Bigéék. A bíróság álláspontja szerint amire az alperes hivatkozott, azt nem hozta összefüggésbe a teljes üzem bezárásával, az indokolási kötelezettségének nem tett eleget, az pedig a perben nem pótolható.

A bíróság döntése ellen fellebbezésnek helye nincs - írta a portál.

Ugyanakkor a kénsavüzem működésének a felfüggesztése vonatkozásában a bíróság elutasította a keresetet. Az megállapítható volt, hogy amikor a katasztrófavédelem rendellenességet tapasztalt az üzemben, akkor a felperes ügyvezetője is jelen volt, az ő egyetértésével jegyzőkönyvet vettek fel az üzemzavarról és az elhárítás módjáról. Abban a katasztrófavédelem tájékoztatta a felperest, hogy az üzem leállítása szükséges, a működés folytatásához a javításokat el kell végezni, s azok megtörténtét igazolni kell, azt követően pedig az alperesnek át kell vennie a javítási munkálatokat. Bige ügyvezetője a tájékoztatást megértette, s azokkal egyetértett. Fontos tudni, hogy az üzem leállításának a következményei, a bezárás miatti veszteségei ebben az eljárásban nem voltak vizsgálhatók. Az ítélet jogerős.

Augusztus közepén már újraindult a Bige Holding kénsavgyára, miközben az üzemet május végén leállíttató megyei katasztrófavédelem figyeli, nem talál-e újra valamit, amire  hivatkozva újra intézkedhet.

A nagyvállalkozó szolnoki kénsav-, kriolit- és műtrágyatelepén - a nagy múltú Tiszamenti Vegyiművek utódjánál - tavaly novemberben a rendőrség több száz fővel razziát tartott. Ezután idén a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság találta az általuk a kezdetek óta rendszeresen ellenőrzött üzem működését túl veszélyesnek.

Így május végén először egy szivárgásra hivatkozva felfüggesztették a kénsavgyár működését, majd a kénsav- és kriolitgyárra adtak ki tiltó határozatot.A hatóság váratlanul szigorú intézkedését, amellyel kiütötte a kénsavgyárat, két bíróság szerint is túlzó, lényegében mondvacsinált volt, ám ettől még újra lecsaphatnak. Bige László júniusban az akciók mögött bizonyos hazai oligarchikus körök abbéli szándékait vélte felfedezni, hogy hatósági segédlettel, ingyen megszerezzék. (Bige László 170 milliárd forint becsült vagyonnal az 5. helyen szerepelt A 100 leggazdagabb 2019 című kiadványban.)