Megszületett az egyéves bérmegállapodás a hatvani Robert Bosch gyár dolgozói és a vállalat vezetői között - írta a Mérce. Janik Tamás, a Bosch gyárak munkásait tömörítő "Életre Tervezett Munkavállalók Szakszervezete" elnöke a lapnak elmondta: egyéves bérmegállapodást kötöttek, amelyek során a szakszervezetek minden főbb követelése, így a fizikai dolgozóknak egységesen nyújtott 14,5 százalékos béremelés is teljesült. A tárgyalások végeztével a vállalat igazgatója úgy minősítette a megegyezést, hogy "ez drága megállapodás volt."

A végleges bérmegállapodásban a következők szerepelnek: minden fizikai munkásnak minimum bruttó 34 ezer forintos alapbéremelés, lojalitási és jelenléti bónusz. A cég arra is rábólintott, hogy munkamentes nappá nyilvánítsák húsvét szombatját, valamint december 24-ét és 31-ét is, és hogy zenét sugározzanak a gyártási környezetben. A német hátterű, a technológiák és szolgáltatások terén vezető nemzetközi szállító írásba adná azt is, hogy az érvényes kollektív szerződésbe foglalt 300 óra feletti túlmunkát kizárólag a munkavállaló és a szakszervezet beleegyezésével rendelhet el, alapvetően pedig nem épít a lehetséges 400 órás túlórára.

Január végén tört ki elégedetlenség ki a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél, mert a munkavállalók úgy látták, valójában csak az országos minimálbéremelés szintjét éri el a munkáltató 15 százalék körüli alapbéremelési ajánlata, mivel azt a cafetéria juttatások alapbéresítével "sakkozta ki". Két további, környékbeli járműipari üzemnél is bérfeszültség alakult ki - tudta meg korábban a Napi.hu. 2018 januárjában egyébként sikeres volt a hatvani üzemben megtartott kétórás figyelmeztető sztrájk, a munkaadói oldal nemcsak nagyobb alapbéremelést adott, hanem egy szociális javaslatcsomagot is kidolgozott.