Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hajdúszoboszlói Geotherm Kft. - Hotel Silver Étterem ellenőrzése során a Nébih szakemberei 21 tétel, összesen 151 kg gyártói, illetve saját jelölés alapján lejárt minőségmegőrzési idejű, valamint jelölés alapján, illetve jelöletlenség miatt nem nyomon követhető élelmiszert találtak, melyek között ismeretlen eredetű vadhús és vadcsont is volt - írta meg a Napi.hu is csütörtökön.

A Geotherm Üdülő Kft. által üzemeltett hajdúszoboszlói Hotel Silverben a NÉBIH 2017.10.30. napján ellenőrzést tartott. Csak tényeket szeretnék a nyilvánossággal megosztani. Ellentétben az eljáró hatósággal - írja Tóth Lajos, a Hotel Silver ügyvezetője közleményében.

Tóth sajátosnak, a jogállami alapelvekkel és a tételes jogi szabályozással teljes egészében ellentétesnek tartja, hogy "egy folyamatban lévő vizsgálat adatait a hatóság honlapján az általa megállapíthatónak vélt megállapításokkal nyilvánosságra hozza, amelynek alapján az írott és az elektronikus média, így a közmédiumok és a kereskedelmi médiumok a szabálytalanságokat mint tényt közlik a nyilvánossággal."

Szerinte ugyanis azokat a megállapításokat, melyek személyiségi jogot és a jó hírnév védelmét sértik nem teheti közzé a Nébih. "Ha nem így jár el az okozott kárt megtéríteni köteles. Hangsúlyozom, az ügyben 2017.10.30. napján indult vizsgálatról van szó , amelyben nem hogy jogerős határozat, de még határozat sincs." - írja Tóth, aki megemlíti azt is, hogy a Hotel Silver 2017-ben is elnyerte az év legnépszerűbb szállodája címet a közönség szavazatai alapján.

Ezt találta a Nébih Hajdúszoboszlón - kattintson!

Az ügyvezető emlékeztetett arra is, hogy a szállodában az étel minőségére működésük ideje alatt bejelentés, az étel minőségéből eredő megbetegedés nem történt.

"Ezek tények. Mint ahogy az is tény, hogy a hatóság jegyzőkönyvi megállapítása és a jegyzőkönyv melléklete egymással ellentétes megállapítást tartalmaz. A jegyzőkönyv 10 megállapítást tartalmaz, amelyből 9 a hatóság szerinti berendezések karbantartására cserjére vonatkozik a 10 tétel vonatkozok az élelmiszer alapanyagokra. A vizsgálat során az élelmiszer alapanyagok eredetét felhasználhatóságának idejét túlnyomórészt igazoltuk, és az eljárásban a részünkre biztosított nyilatkozat tételi határidőben részletes nyilatkozatot teszünk. Ez meghaladja jelen közlemény kereteit. A jegyzőkönyvben rögzítettek, annak mellékletei és a NÉBIH honlapjára feltett közlemény adatai egymással ellentétesek, a jegyzőkönyvi megállapítás szintjén is eltérés mutatkozik a 151 kg lejárt felhasználhatósági idejű vés/vagy bizonytalan eredetű hús alapanyagra vonatkozó megállapítások megalapozatlanok. Társaságunk a felhasználható és a fel nem használható alapanyag elkülönítésére és látható megkülönböztetésére vonatkozó előírásoknak eleget tett" - írta Tóth.

Az ügyvezető ezután furcsa gondolatmenetbe kezdett: "Hogy az ellenőrzés fenti módon történő közzététele a tételes hatósági megállapítások nyilvánosságra hozatala és előzetesen előrevetített megállapításai milyen célt szolgáltak arra vonatkozóan nem kívánok semmiféle találgatásba bocsátkozni. A hatóságról természetesen helyreigazítást kérünk és a vizsgálat befejezését követő határozat alapján tesszük meg további jogi lépéseinket. Mindenért vállaljuk a felelősséget ami a terhünkre róható, ami azonban nem, és alkalmas volt, lehetett arra, hogy a cég személy szerint az én és vezető munkatársaim jó hírnevét csorbítsa lejárassa azért a jog adta keretek között keresünk jogállami módon orvoslást. Ez a több mint húsz éves működés vendégeink bizalma miatt nem csak jogom, hanem kötelességem is" - végződik a közlemény.