Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szijjártó Péter hozzátette: az 1902-ben alapított, máig családi tulajdonban lévő vállalat beruházása nyomán 230 új munkahely jön létre, új épületeket építenek, gépeket szereznek be. Rainer von Borstel, a Diehl repülőgépgyártás területén működő Diehl Aerosystems vezérigazgatója elmondta: legnagyobb partnerük és megrendelőjük az Airbus, az új A350-es repülőgéptípushoz szükséges kabinelemeket is Nyírbátorban gyártják - írja az MTI.

A vezérigazgató felidézte, hat éve hozták létre a nyírbátori leányvállalatot, amely az első Németországon kívüli termelési egysége volt a cégnek. Pár alkalmazottal kezdték a működést, mára már több mint 500 munkavállalót foglalkoztatnak, és Nyírbátor teljes gazdasága hasznát látja a cég jelenlétének, sok területen támaszkodnak a helyi vállalatokra - tette hozzá.

A vállalat és a magyar kormány nagyon jó együttműködést alakított ki - emelte ki. A nyilvános cégadatok szerint a Diehl Aircabin Hungary Kft. 2016-ban 22,4 millió euró értékesítési árbevételt ért el, az egy évvel korábbi 16,2 millió euró után. A cég tavaly 670,7 ezer euró nyereséget könyvelhetett el.