Útlezárásokra és közösségi közlekedési korlátozásokra kell készülni az I. kerületben a Tabán környékén pénteken napközben, mert világháborús bomba hatástalanítását végzik. Reggel 8 órától kiürítik, majd lezárják a forgalom elől a Döbrentei teret, valamint az Attila út és a Krisztina körút egy-egy szakaszát a Tabán környékén. A lezárt területet a közösségi közlekedési járatok is elkerülik.

Budavár önkormányzatának tájékoztatása alapján péntek reggel 8 órától kezdődően kiürítik, majd teljesen lezárják mindennemű - azaz a közúti, a közösségi közlekedési, a gyalogos, a kerékpáros - forgalom elől az Attila utat a Dózsa György tér és a Döbrentei tér között; a Krisztina körutat a Dózsa György tér és a Döbrentei tér között; valamint magát a Döbrentei teret.

A terület kiürítése idején, 8 órától a Döbrentei téren leszállni már nem, csak felszállni lehet az ott közlekedő 56-os, 56A villamosra, valamint az 5-ös és a 178-as buszra.

A bomba hatástalanítása idején, várhatóan 10 órától a közösségi közlekedési járatok a lezárt területet elkerülik: az 56-os és az 56A villamos a Móricz Zsigmond körtér és a Déli pályaudvar között a 61-es villamos vonalára terelve, a Villányi út-Budaörsi út-Alkotás utca útvonalon közlekedik. Az 5-ös autóbusz a Mikó utca és a Döbrentei tér között módosított útvonalon közlekedik.

A Pasaréti tér felé tartó buszok nem érintik a Szarvas tér és a Dózsa György tér megállót, a buszjáratra a Döbrentei téren (8-as busz megállója), az Aladár utca / Tigris utca kereszteződésnél, a Zsolt utca, az Ág utca buszmegállóban (178-as busz) és a Krisztina térnél a Mészáros utca / Gellérthegy utca kereszteződésnél lehet felszállni.

A Rákospalota irányú buszok nem érintik az Alagút utca, a Dózsa György tér és a Döbrentei tér megállót, a buszjárat a Krisztina térnél a Mészáros utcában a templom mellett, majd az Ág utca, a Róka utca, a Zsolt utca (178-as busz), a Sánc utca és a Döbrentei tér (8E busz) megállóban áll meg.

A 178-as busz mindkét irányba módosított útvonalon közlekedik. A Naphegy tér felé tartó buszok nem érintik a Szarvas tér és a Zsolt utca közötti megállókat, a buszjáratra a 8E Döbrentei tér és Sánc utca megállójában lehet felszállni. A Keleti pályaudvar felé tartó buszok a Lánchídon át közlekednek, nem érintik az Alagút utca és a Március 15. tér közti megállókat, a buszjáratra a 105-ös Krisztina tér, Clark Ádám tér és Széchenyi István tér, majd a 15-115-ös Petőfi tér megállójában lehet felszállni.

A bombahatástalanítással és a lezárásokkal kapcsolatban további információk olvashatók a Budavári Önkormányzat honlapján- közölte a BKK.

Korábban a Budavári Önkormányzat tájékoztatott arról, hogy második világháborús robbanószerkezetet találtak a Kalevala Park építési munkálatai közben az Attila út - Krisztina körút - Szarvas tér által határolt zöld területen. A tűzszerészek az 50 kilogrammos bombát péntek reggel 8 órától hatástalanítják.