Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elmaradások vannak a munkában, így előfordulhatnak csúszások a céldátumokban - idézi a Világgazdaság a 3-as metró északi szakaszáról a Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének (Metró KDSZ) hírlevelét.

Az eredeti tervek szerint tavaly novemberben kellett volna elkészülnie a 3-as metró Lehel tér-Újpest-központ közti szakaszának, de végül csak márciusra ígérik az utasforgalom újraindulását, de ekkor még korántsem készülnek el a munkálatokkal. A BKV ugyanis meghatározta azokat a minimális követelményeket, amelyek teljesülésével beindulhat a közlekedés, de ezek mellett a színfalak mögött még dolgoznak majd tovább a pályán és az állomásokon.

A lap szerint a minimális követelmények, így a pályabiztosító, a gépészeti és a szellőzőberendezések, valamint a tűzvédelem működésének tesztelése március elején kezdődhet, amikor feszültség alá helyezik a pályát. Utána egy hétig örülhetnek az utasok és utazhatnak a teljes vonalon, majd elkezdődik a Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér megállók közötti felújítás. Innentől vasárnaponként vágányzár lesz a pályafelújítás folyamatossága miatt.

Ha a déli részek fejlesztésével is végeztek, újra napirendre kerülhet a vonal Káposztásmegyerig való meghosszabbítása. Erre már tervpályázatot kiírtak, de a projekt csak a kettes metró és a gödöllői HÉV összekötése után valósulhat majd meg.

Reagált a BKV

"Valótlan, hogy tényként kezeljük: az M3-as metróvonal infrastruktúra rekonstrukciójánál késésekkel kellene számolni. A szakszervezetek szakmailag nem jogosultak a BKV Zrt. nevében megnyilvánulni, nyilatkozatokat adni és nem kompetensek szakmai kérdésekben a nyilvánosság előtt állást foglalni. A BKV Zrt. által közölt hírek, közlemények tekinthetők hivatalos információnak, vagyis a közösségi média felületeken - Facebook csoportokban - megjelenő ismertetők, értesítők, hírlevelek, nem a BKV hivatalos állásfoglalását tükrözik" - írta közleményében a BKV. A társaság szerint a kivitelező biztosította a BKV-t a szerződés szerinti határidőre történő befejezésről.