A 2016 november 2-án megkötött szerződésben 12 milliárd 619 millió forint szerepelt, a munkálatok idejére pedig 420 napot adott meg a Közbeszerzési Értesítőben megjelent dokumentum. A kezdés időpontja az év november 22. volt. A tendert a STRABAG-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft., a Strabag Építő Kft. (korábban: STR Építő Kft.); a TRSZ Gyenge és Erős Áramú Hálózatépítő Kft. és az Ed. Züblin AG nyerte.

A szerződést azóta többször módosították a felek, a legutóbbi a pénteki Közbeszerzési Értesítőben jelent meg és újabb 133 millió forinttal, 13 milliárd 747 millió forintra növekedett a végső összeg. Az indok újabb pótmunkák elvégzése volt. A költségek növekedése így már több mint 1,1 milliárd forint. (A stadion építési költsége korábban - mint arról a Napi.hu is beszámolt - már egyszer 900 millió, egyszer pedig 95 millió forinttal drágult.)

A mostani közlemény utal arra, hogy az ajánlatkérő önkormányzat augusztus 30-ra tolta ki a végteljesítés határidejét (az tehát a mostani közlemény megjelenésekor már lejárt). Miután az eredeti határidőt nem tartalmazzák a korábbi nyilvános dokumentumok sem, a 420 napos terminusra kell hagyatkoznunk, amely ez év január végén járt le. A csúszás indokaként szerepel - egyebek mellett - az, hogy a meglévő fejépület bontása során több földet termeltek ki a számítottnál, amit időbe tellett elszállítani, továbbá az idei nyáron is többször volt özönvíz-szerű eső, amely hátráltatta a munkát.

A Székesfehérvár.hu honlap a napokban közölte a következőket: "nem fogadta el Székesfehérvár Önkormányzata a Sóstói Stadion kivitelezőjének készre jelentését, és a hiányosságok pótlására szólította fel a Strabag által vezetett konzorciumot. A cég egyébként augusztus 30-án, csütörtökön a hiányosságok vonatkozásában egy nyilatkozatot juttatott el az önkormányzathoz, amelynek tartalmát a szakemberek vizsgálják."

A korábbi Sóstói Stadion helyén UEFA 4-es és MLSZ I. osztály "A" kategóriának megfelelően kialakított, minimum 14 ezer ülőhelyes stadion létesül, a meglévő főépület átépítésével.