A bank már 2015-ben is nyereséges évet zárt, az idei nyereség az alacsonyabb kockázati költségek, és a 21 százalékkal alacsonyabb működési kiadásoknak köszönhetően duplázódott meg.

A működési bevételek 78,0 milliárd forintot, a működési költségek 44,2 milliárd forintot tettek ki. A Visa-értékesítéshez kapcsolódó rendkívüli bevétel 1,9 milliárd forint volt. A portfólió-tisztítási stratégiával a nem teljesítő hitelek állománya több mint 40 százalékkal, 99 milliárd forinttal csökkent 133 milliárd forintra. A kamatlábak folyamatos csökkenése miatt a nettó kamateredmény 10 százalékkal, 34,4 milliárd forintra csökkent - sorolta a bank május elsejétől távozó vezére. (A poszton utóda az 51 éves Zolnai György lesz, aki legutóbb a Budapest Bank vezérigazgatója volt.)

A bank a digitális szolgáltatások fejlesztését tovább erősíti, kiemelt figyelmet fordítanak a költséggazdálkodásra. A kockázati költségek várhatóan alacsonyak maradnak a közeljövőben, a jól megképzett céltartalék, magas fedezettségi arány, és az új jól teljesítő hiteleknek köszönhetően - mondta Wiedner.

A bank elemzői idén gyorsuló gazdasági növekedésre számítanak Magyarországon, amely elérheti a 4 százalékot is, emellett növekvő lakossági fogyasztás és pozitív beruházási fordulat várható. A forint euró árfolyama stabil marad, egy euró 310-315 forint között mozoghat. Az első kamatemelés várakozásaik szerint 2019-ben jöhet, addig laza monetáris kondíciók várhatóak - írta az MTI.

A vállalati jól teljesítő hitelek állományát 20 százalékkal növelték, a bank sikeresen teljesítette az MNB piaci hitelprogramjában szereplő elvárásokat a kkv hitelállomány növelése érdekében, az új hitelkihelyezés a kkv területen 13 százalékkal nőtt - számolt be Kementzey Ferenc, a Raiffeisen vállalati és pénzügyi intézményekért felelős vezérigazgató-helyettese.

A bank továbbra is a 3 legnagyobb szereplő között van Magyarországon a prémium szegmensben, több mint 32 ezer ügyféllel. A private bankingben 435 milliárd forint ügyfélvagyont kezeltek. Az új lakossági hitelek folyósítása, a személyi kölcsön állománya 19 százalékkal nőtt tavaly, a jelzáloghitelek értéke 68 százalékkal emelkedett - mondta .Ralf Cymanek, a lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettes.

A bank mérlegfőösszege 1 százalékkal 1987 milliárd forintra emelkedett, a teljesítő ügyfél hitelek 11 százalékkal 813 milliárd forintra nőttek.

A Budapesti Értéktőzsde legnagyobb derivatív forgalmát a Raiffeisen Bank érte el 2016-ban 39 százalékos piaci részesedéssel.