Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Építő- és épületkarbantartó (Épkar) Zrt. nyerte meg a Hagyományok Háza által kiírt közbeszerzést a Budai Vigadó épületének felújítására, az előzetesen becsült nettó 3,45 milliárd forint helyett 4,6 milliárd forintos ajánlattal - derül ki a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő (KHF.hu) portál adataiból.

A nyertes cég feladata a budapesti, I. kerület, Corvin téri, az 1897-98-ban neoreneszánsz-eklektikus stílusban épült Budai Vigadó teljes körű rekonstrukciója és bővítése, az ehhez szükséges bontási, átépítési és restaurátori munkák elvégzése. Az épület kiemelt műemléki jelentőségű területe a színházterem, amelynek díszített falait és mennyezeteit is restaurálják - derül ki a közbeszerzési dokumentumból.

Hétmilliárdos állami támogatás

A magyar kormány 2015 novemberében fogadott el határozatot a Budai Vigadó felújításáról, e szerint 2015 és 2018 között 5,55 milliárd forint költségvetési támogatást különítenek el a munkákra. Ugyanakkor a tavaly decemberi kormányzati költekezés egyik nyerteseként a Budai Vigadó is többletforráshoz jut 2017-ben, 1,56 milliárd forinthoz, így összesen 7,1 milliárdot költhetnek a felújításra.

A beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, ami azt jelenti, hogy a megvalósításhoz többek közt nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

A Hagyományok Háza január 10-én kötött szerződést az Épkarral. A nyílt közbeszerzési eljáráson az Épkar mellett ajánlatot tett a Swietelsky Magyarország Kft. és a Laki Épületszobrász Zrt. is.

Egyedüli ajánlattevőként nyerte meg tavaly januárban az Archi-kon Építészeti Tervező-szervező Kft. a Budai Vigadó építési engedélyezési és kiviteli tervezési feladatainak, és tervezői művezetési feladatainak ellátására kiírt közbeszerzést, nettó 176,5 millió forintért. A műszaki ellenőri munkát a NOX Beruházó és Fővállalkozó Zrt. és a Főber Zrt. láthatja el, 24,85 millió forintért - a cégeket öt ajánlattevő közül választották ki.

Az állami tendereken is sikeresen szereplő - idősebb Szeivolt István többségi tulajdonában lévő - Épkar a szintén szép sikereket felmutató, Paár Attila érdekeltségében lévő West Hungária Bau Kft.-vel (WHB) tavaly szerzett közös közvetlen irányítást a Magyar Építő Zrt.-ben. A Magyar Építőt 2015-ben vásárolta meg a Körösaszfalt Zrt., amelynek cégjegyzékben látható tulajdonosa a Duna Aszfalt Kft. és Szijj László.

Az Épkar a közelmúltban megnyerte - többek közt - a WHB-vel és a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt.-vel (FÉSZ) közösen a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. komáromi Csillag erőd rekonstrukciójára és bővítésére kiírt nyílt közbeszerzést, nettó 5,2 milliárd forintért. Az Épkar, a FÉSZ, a WHB és a Magyar Építő építheti meg a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság irányító és logisztikai központját is, az eredetileg becsült 2,7 milliárd forinttal szemben 3,9 milliárdért.

A Magyar Építőt választotta az MNB-alapítvány

A Magyar Építő Zrt. egyedüli pályázóként januárban megnyerte az egyik MNB-alapítvány, a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány budapesti, I. kerületi, Úri utca 21. szám alatti, műemlék ingatlanának felújítására, a II. ütem kivitelezésére lebonyolított, gyorsított közbeszerzését, nettó 3,6 milliárd forintért - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.